Hirdetés

Így viheti magával kedvenc programjait



|

Csak egy pendrive szükséges ahhoz, hogy bárhol a megszokott alkalmazásaival dolgozhasson.

Hirdetés

Bizonyára mindenkivel megtörtént már, hogy nem a saját számítógépén kellett dolgoznia, vagy éppen egy ismerős/családtag rossz szoftveres állapotban lévő PC-jét kellett rendbe raknia: mindkét felvázolt eset rendkívül kellemetlen tud lenni azon szempontból, hogy nem feltétlenül állnak rendelkezésre a jól megszokott programok, vagy éppen kényelmetlen módon vannak már testre szabva.


Ezen felül problémát jelenthet, hogy munka esetében nem feltétlenül kívánunk nyomokat – például meglátogatott webhelyek listáját, vagy véletlenül jelszavakat - hagyni az átmeneti számítógépen, ami ugyan nem lehetetlen feladat, de körültekintést igényel.


Szerencsére rendkívül sok alkalmazás érhető el hordozható formában, az angolosan „portable” verziókat csak fel kell másolni egy pendrive-ra, így azok – tipikusan a beállításaikkal együtt – könnyedén mozgathatóak a különféle számítógépek közt.


Portable Apps

A hordozható alkalmazásokat természetesen kézzel is össze lehet válogatni, ám szerencsére már régóta létezik a Portable Apps portál, amely nem csupán egy szimpla szoftvergyűjteményt kínál az érdeklődőknek, hanem egy speciális kliensprogramot is.


A szoftvert letöltése után meglepő módon telepíteni kell, ám ez ne tévesszen meg senkit, valójában egy szimpla kicsomagolási műveletről van szó, éppen ezért például indítóhivatkozásokat sem jönnek létre az installáció során. A szoftver mappája bármikor bárhova szabadon másolható, a letöltött programok pedig az alkönyvtáraiban kerülnek eltárolásra.


A klienst elindítva annak ikonja beépül a Tálca értesítési területére, rákattintva előbukkan a Portable Apps kliensének Start menüre emlékeztető felülete. Az interfész két fő részre van bontva: a már telepített hordozható programok listája a bal oldalon jelenik meg (az első indításkor ez még üres), míg a jobbon indító hivatkozások találhatóak a Dokumentumok, Zenék, Képek, és Videók mappákhoz.


Ezeket nem szabad összetéveszteni a Windows ugyanilyen névre hallgató rendszerhelyeivel, hiszen a kérdéses elemek valójában a Portable Apps kliens mappájának az alkönyvtárai, így az ide másolt állományok a programokkal együtt hordozhatóak a számítógépek közt.


Az alkalmazás fő feladata természetesen a webhelyről letölthető portable programok összefogása, amelyek listáját a Karbantartás → További programok... menüben lehet lekérni. Az új ablakban megjelent szoftvereket az előttük lévő négyzet kipipálásával lehet letöltésre jelölni, a telepítésük után az ikonjaik megjelennek az indítóban.


A már nem szükséges alkalmazásokat az ikonjukra jobb egérgombbal előcsalható környezeti menüben lehetséges eltávolítani, szükség esetén ugyanitt kell „kérvényezni” a rendszergazdai jogosultsággal való futtatást is, míg a Kedvenc opciót választva az adott indítóikon mindig a lista tetején jelenik meg.


Megemlítendő, hogy a beállítások hordozása miatt a webböngészőkben be lehet kapcsolni akár a könyvjelzők és jelszavak távoli szerverrel történő szinkronizációját is, bár ilyen esetben pánikra adhat okot a pendrive eltűnése, így a kényelem ellenére semelyik programban sem ajánljuk bizalmas adatok tárolását.


Végszóként megemlítendő, hogy a Portable Apps folyamatosan frissíti a szoftverkínálatát, amelynek hála nem csak új alkalmazások közül lehet rendszeres időközönként mazsolázni, de a meglévők is egy kattintással frissíthetőek (Karbantartás → Frissítések keresése...).

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.