Kedden jön a Windows 8.1 ingyenes frissítése

|

A Windows 8.1 újra azoknak kedvezne, akik billentyűzetet és egeret használnak.

Hirdetés

Az idei Build konferencia keretében a Microsoft bejelentette, hogy a Windows 8.1 első nagy frissítését április 8-án teszi elérhetővé a felhasználók számára. Az ingyenesen érkező csomag mindenki számára hozzáférhető lesz, aki már frissített 8.1-re. A cél az, hogy végre azok is elégedettek legyenek a rendszerrel, akik egérrel és billentyűzettel nem igazán boldogultak eddig. 

Hirdetés

Sok újdonságot nem tudtunk meg a konferencián a frissítésről, az MWC alkalmával gyakorlatilag ugyanezeket a funkciókat emlegették. Ezeknek hála talán már nem csak érintéssel lesz jól használható az új, csempés felület. Az újdonságok között ott van, hogy a Tálcára a hagyományos programok mellett a metrós appokat is le lehet tenni. Az Áruház sokkal jobban használható köntöst kapott a PC-sek számára, illetve le is lett tűzve a Tálcára. 

Hirdetés

Lettek továbbá új egérspecifikus menük, a jobb klikk többek között a Start gombon is működik majd. Lesz még közvetlen kikapcsológomb is, a legérdekesebb ugyanakkor kétség kívül az, hogy a Windows 8.1 képes lesz azonosítani a gépünk típusát. Ha tablettel dolgozunk, akkor a modern felületre bootol, ha PC-n, akkor egyenesen az Asztalra. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.