Hirdetés

MAGIX Music Maker MX

|

A Music Maker egy kezdőknek is kifejezetten ajánlott zeneszerkesztő, amivel kisiskolás gyermekünk akár fél óra alatt összedobhat egy - a mai könnyűzenei színvonalat tekintve - átlagos slágert.

Hirdetés

Ha még némi tehetség és érdeklődés is szorult belénk, akkor pedig eléggé messzire juthatunk. Utoljára évekkel ezelőtt mutattuk be a programot, amely azóta is megtartotta alapvető elrendezését: felül a hangsávok láthatók, alul a mintákat, fájlokat, szintetizátorokat böngésző terület, egy előnézeti, illetve tippablak kapott helyet. A középső sávon találjuk a lejátszógombokat és a hangerő potméterét, valamint innen hívhatjuk elő a komplett mixert is.

Két felületből lehet választani, az alapértelmezett Easy mode csak a legszükségesebb vezérlőelemeket mutatja, kikapcsolásával további gyorslehetőségekhez jutunk a sávfejléceken, némíthatjuk, felvételi módban válthatjuk és effektezhetjük a sávot. A hanganyagok hullámképként jelennek meg, egérrel magától értetődő módon szerkeszthető a hangerejük, a felfutásuk, illetve a lecsengésük szintje és időtartama.

 



Hangok a stúdióból

Jócskán járnak a programhoz hangminták; a készletet további Sound Pool kötetek megvásárlásával vagy a Magix internetes kínálatából is bővíthetjük. Az alapkészletben számos dob, basszus, gitár, egyéb húros, billentyűs, húros és szintetizátoros elemek, no és énekhang minták állnak rendelkezésünkre. A készletet stílusok szerint csoportosítva tálalja a gyártó: chillout, rock, hiphop,  tech-house, rock és techno trance vonalon haladhatunk.

Ezeket okosan kiválogatva rendezgethetjük egérrel díszes rendbe; automatikusan az összeállításunkhoz illeszti a program a minta tempóját, emellett könnyen megváltoztatható a hangmagasság, így ugyanaz a minta változatosan felhasználható. Érdemes a jobb egérgomb menüjében az effektusok között kutatni, rengeteg lehetőséggel találkozunk, de egyben is elérhető a választék gerince. Egy komplett effekttorony áll rendelkezésünkre, például tízsávos hangszínszabályozóval, kompresszorral, reverb effektdobozzal, emellett beolvashatunk DirectX- és VST-szűrőket is.

Hirdetés

 



Szintetizátor szoftveresen

Ha ráunnánk a hangszerekre, akkor jó pár szintetizátorból választhatunk, amelyekkel összedobhatunk saját alapanyagokat is. Van beatbox és loop készítő, ezekkel viszonylag rövid, ciklikus ismétlésre alkalmas motívumokat dolgozhatunk ki. A futurisztikus hangulatú dobszintetizátor-szekvenszer Robotával is eljátszhatunk.

 



A Livid szintén ebben segít, az egyszerűen használható modul egy félautomata dobgenerátor, amellyel természeteshez közeli hatású ritmusokat illeszthetünk munkánkba, anélkül, hogy konkrétan foglalkoznunk kellene a szekvenciák rendezgetésével. De ha épp erre vágynánk, akkor legkönnyebben egy MIDI-billentyűzet birtokában, viszont akár egérrel is elkészíthetjük saját dob-, basszus- vagy szólómintáinkat.
Virtuális MIDI-billentyűzetet is kapunk, ha az adott sávot billentyűsre állítjuk be; itt egy-két oktávnyi terjedelemben játszhatjuk fel az év slágerének felejthetetlen főmotívumát. Persze hangfelvétel készítésére is lehetőség van, akár lejátszás közben is, így könnyen ráénekelhetünk az előzőleg elkészített alapra. Később az ének szűrhető, illetve átküldhető az Audio Cleaning Lab műhelyébe, viszont a rögzítés dialógusba nem építettek zajszűrőt vagy egyéb effektusokat.

Hirdetés

 



Nem mondhatnánk tehát, hogy alapvető változásokon esett át a program, de az biztos, hogy kapott extrákat, és a külvilággal való kapcsolatán is fejlesztettek. Éppen ezért hívják Music Maker 18 helyett MX-nek a szoftver legfrissebb kiadását – az MX itt a Media-X-Change rövidítése, ezzel igyekszik kifejezni a gyártó, hogy az alkalmazás az eddigieknél szorosabban képes együttműködni a Movie Edit Pro, MP3 Deluxe és Audio Cleaning Lab szoftverekkel. Beépítették a közvetlen feltöltés lehetőségét a Facebook, YouTube, SoundCloud és MAGIX Online Album oldalak irányába, emellett mobilokra is exportálhatunk. A listán az iPhone, iPad és iPod mellett az egész Android platform is megtalálható.

 



A Prémium változat további extrákkal segíti a munkát, akár lemezkész – de inkább internetkész – minőségig is elmehetünk ezzel az alapvetően hobbicélokra készült szoftverrel. A Premium kiadásban ugyanis mintegy 11 ezer forintos többlet fejében kapunk fejlettebb alapokat és szoftveres szintetizátorokat, kijavíthatjuk a vokális felvételek hibáit és generálhatunk hozzájuk harmóniákat.

Adatok:

- soksávos szerkesztő
- 1500 alap és 2000 letölthető minta
- MIDI-szekvenszer
- beépített effektusok
- szintetizátorok
- VST-támogatás
- internetes megosztás
- Forgalmazó: Codra Kft.
- Ár: 16 425 Ft
- Web: codra.hu
- Platform: Windows

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.