Hirdetés

Megjelent az IE 7 magyarul



|

Hónapokkal az angolt követően végre megjelent az IE 7 magyar változata.

Hirdetés

Az egyelőre még kérdéses, hogy az új szoftver beváltja-e a Microsoft hozzáfűzött reményeit, azonban szakemberek szerint telepítése, még alternatív böngésző használata esetén is erősen ajánlott, ugyanis számos biztonsági hibát sikerült kijavítani a fejlesztőknek. Az Internet Explorer 7 nemsokára bekerül a kritikus biztonsági frissítések közé, így az automatikus frissítéseken keresztül azokhoz is megérkezik aki eleddig még nem telepítették gépükre.

 

A szoftver jelen állapotában semmiben sem különbözik az angol verziótól, tehát csak egyszerű magyarításról van szó. Előzőből fakadóan az IE 7 magyar változatának is megvannak ugyanazok a bosszantó hibái, amelyeket az angolnál már megtapasztalhattunk. Ezek közül a legkirívóbb a szoftver lassúság, amelyet, ha nem sikerül jobban optimalizálni, akkor - véleményünk szerint - nemhogy nagyobb felhasználói táborra nem sikerül szert tenni a Microsoftnak, hanem még többen fognak valamilyen alternatíva után nézni. Ennek pedig a jelenlegi böngésző kínálatot elnézve, a Firefox fejlesztőcsapata fog leginkább örülni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.