Hirdetés

SurfEasy VPN: névtelenség egy kattintással



|

Nehéz ennél egyszerűbben használható magánhálózati szolgáltatást találni.

Hirdetés

Az NSA-botrány kipattanása adatbiztonság terén határozottan ébresztő pofont jelentett még az átlagos felhasználók számára is, hiszen nem kell bármiféle illegális dolgot tenni ahhoz, hogy ne tetsszen az amerikai kormányhivatalok és cégek alapvető emberi jogokat semmibe vevő kémkedése. A megfigyelés alól kibújni próbálók első körben átnyergelhetnek az adataikat európai szervereken tároló webes szolgáltatásokra (email, tárhely), ám a biztonság az alapvető internetes kommunikáció szintjén kezdődik.


A világhálóra való fellépéskor a számítógépünk vagy egyéb netképes kütyünk a netszolgáltatónk által biztosított IP címmel azonosítja magát a hálózaton, amely nem céges előfizetés esetén tipikusan ugyan nem fix – például a modem újraindítása után változhat –, de könnyen beazonosíthatóvá tesz minket az interneten, sőt: a megközelítő földrajzi helyzetünk is kideríthető a segítségével.


Általánosságban véve ezen információk a hirdetők számára nevezhetőek a leginkább hasznosnak, hiszen a relatíve állandó körülmények megkönnyítik a netezők követését, az érdeklődési körüknek és földrajzi helyzetüknek megfelelő hirdetések megjelenítését. Ezen felül megemlítendő, hogy a legtöbb weboldallal titkosítatlan kapcsolaton keresztül megy a kommunikáció, így az ISP könnyedén naplózhatja a komplett adatforgalmat. Valódi fenyegetést jelent, hogy publikus Wi-Fi-t használva a nem titkosított kommunikáció esetén a router üzemeltetője könnyedén naplózhatja a bejelentkezési adatainkat.


A legjobb védelmet mindezek ellen egy VPN (Virtual Private Network – virtuális magánhálózat) használata jelenti. A VPN lényege, hogy az eszközünk az internetre való felkapcsolódása után egy erősen titkosított kommunikációs csatornát hoz létre VPN-szolgáltató szerverével, majd az összes hálózati forgalmat ezen keresztül bonyolítja. Ennek köszönhetően lehetetlenné válik a közbeékelődéses adathalászat, még a netszolgáltató sem képes kibogarászni semmit az adatfolyamból. Virtuális magánhálózat használata esetén a publikus IP-címünk a VPN-szolgáltató saját kiszolgálójáé lesz, így nem lehet kívülről megállapítani a földrajzi helyzetünket.


A VPN beállítása ugyan régóta nem igényel mély informatikai ismereteket, ám ettől függetlenül az átlagos felhasználók számára problémát jelenthet. Szerencsére a kanadai SurfEasy vette a fáradságot ezen probléma kiküszöbölésére, így valóban semmiféle ismeret sem szükséges a szolgáltatásának használatához.


A SurfEasy használatba vételéhez elsőként regisztrálni kell a rendszerükbe, majd le kell tölteni a cég Windows, Mac OS X, Android és iOS rendszereken futó kliensét. A telepítése után a korábban megadott felhasználói információkkal be kell jelentkezni, és máris VPN-en keresztül megy a kommunikáció. A kliensprogram rendkívül egyszerű: aktiválni és deaktiválni lehet vele a VPN-t, mutatja a felhasznált sávszélességet, továbbá ki lehet vele választani, hogy melyik országban tartózkodónak szeretnénk tűnni.


A SurfEasy ízelítő gyanánt minden felhasználójának biztosít havi 500 MB ingyen adatforgalmat, ám a komoly ügyfeleknek természetesen korlátlan forgalmat adó, fizetős csomagok is rendelkezésükre állnak. 5 eszköz esetén a havi / éves előfizetés díj 4,99 / 49,99 dollár, míg a csupán 1 eszközt támogató konstrukció 2,99 / 29,99 dollárba kerül.


Az ingyenesen felhasználható havi sávszélesség meghívásokkal bővíthető, így ha ezen link helyett itt regisztrálnak a szolgáltatásba, akkor 250 megabájttal több áll majd a rendelkezésükre, plusz a cikk írója is kap ajándékba 500 megabájt pluszt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.