Hirdetés

Tisztára mosták a DOS-t



|

Plágiumvizsgáló szoftver alapján nincs CP/M kód a DOS-ban.

Hirdetés

Emlékszik még valaki egyáltalán, hogy mi az a CP/M? A legtöbben már nem találkoztunk ezzel az operációs rendszerrel, mely több vonásában a DOS elődjének tekinthető, egyesek szerint olyannyira, hogy a Microsoft a CP/M kódját (illegálisan) felhasználva fejlesztette ki első DOS szoftverét. Most úgy tűnik, hogy egy szakértői vélemény kizárja a kódplágiumot.

 

Gary Kildall alkotta meg a Control Program for Microcomputers (CP/M) operációs rendszert, mely 8 bites gépeken futott, akkoriban leginkább flopilemezről. Intel 8080 (később 8085) vagy Zilog Z80 mikroprocesszorok valamelyike kellett hozzá, a Z80 ugyanis képes volt végrehajtani az Intel utasításkódokat. Telepíthető volt persze PC-re, de leginkább a PC-t megelőző más gépekhez (MITS Altair 8800, IMSAI 8080, Osborne 1) adták és vásárolták. Itthon talán a zsákutcának bizonyult Commodore 128 kapcsán ismerhetik legtöbben, ez a gép ugyanis két processzort tartalmazott, egy MOS 8502-est a C64 kompatibilitás miatt és egy jóval erőteljesebb Z80-at, hogy futtatható legyen a gépen a CP/M. Úgy mellesleg C128-on szinte soha senki sem használta a rá optimalizált operációs rendszert.

 

 

A DOS-t a legtöbben legalább látásból ismerjük. Azt viszont nem mindenki tudja, hogy a Microsoft kezéből elhíresült operációs rendszert (MS-DOS) eredetileg az IBM számára készítette (vagy még inkább készíttette) a cég. Saját rendszere nem lévén, az SCP-től vásárolta meg saját alapszoftverük 8080 CPU-ra portolt változatát QDOS (Quick and Dirty Operating System) néven. Felbérelte a Microsoft a rendszer portolóját, Tim Patersont, hogy a QDOS-ból faragjon PC DOS-t és ezt adták el az IBM-nek PC DOS néven.

 

 

 

Szokatlan, hogy egy külső céget, a Microsoftot bízta meg az IBM, és emellett még szokatlanabb, hogy olyan szerződést írtak alá, mely lehetővé tette, hogy a PC DOS-t saját név alatt a Microsoft is árusítsa. (Végső soron ez a nyitott kapu tette a Microsoftot azzá, ami ma, hiszen hosszú éveken át gyakorlatilag minden IBM PC klónon MS-DOS futott.)

 

 

Ránézve a CP/M terminálképernyőjére mindenkinek feltűnik a hasonlóság a Microsoft első operációs rendszerével – annyi biztos, hogy mai szemmel a CP/M is meglehetősen fapa-DOS. Vannak, akik még tovább mennek és azt feltételezik ez alapján (és keringő pletykákra építve), hogy a Microsoft annak idején az időkényszer hatására felhasznált részeket a CP/M rendszerből, illetve a DOS valójában egy továbbírt CP/M. Maga Kindall, a CP/M szerzője is azt állította, hogy a QDOS és következésképpen az MS-DOS a CP/M egyes részeit felhasználva készült. Csakhogy törvényszéki eljárás során ezt sosem bizonyította, pedig a Computer Software Copyright Act of 1980 már akkoriban is alapot biztosított volna a jogi eljárás megkezdéséhez.

 

Nemrégiben Bob Zeidman szakértő-szerző előkaparta a vitatott rendszerek kódját és forráskódját (ahol elérhető volt) és saját CodeSuite hasolnóság-elemző, plágium-kutatásra alkalmas szoftverével tűz alá vette. A vallatószoftver a témában ismert MOSS és JPlag fejlesztéseket használja fel. Némiképp megkérdőjelezi a Zeidman önzetlenségét, hogy a CodeSuite saját cégének kereskedelmi szoftvere, de attól még ugyanezt alkalmazták már számos intellektuális javakkal összefüggő per során, ahol Zeidman cége volt megbízva mint IT szakértő. Minden igyekezet ellenére sem derült fény az elemzés során semmiféle érdemi azonosságra, eltekintve a szokásos alap kulcsszavaktól (pl. disk, memory). Amúgy ez már a keresés előtt is várható volt, mivel a CP/M nagyrészt PL/M nyelven készült, kisebb részt assembly-ben, míg a QDOS forrása teljes egészében assembly. Nem valószínű, hogy egy magasabb szintű nyelv fordítójával készült gépi kódot újra assembly forrásra alakítanának (disassembly) és így lopnák el. A konverziós során elvesznének a változónevek, az egész munka logikája oda lenne, egyszerűbb tiszta lappal kezdeni és újraírni az egészet.

 

 

Sokkal inkább érdekelne minket, hogy a Microsoft és az IBM közötti régi szerződés vajon miért nem kötötte ki a szoftver kizárólagos forgalmazását, holott ilyen üzleteknél ez alapvető gyakorlatnak számít. Szerencsére mindig marad elég rejtély, amin rágódhatunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.