Hirdetés

Tojunk a telepített appokra



|

Az appokat a többség mindössze egyetlen hét után elfelejti - egyre kevesebbet használunk.

Hirdetés

Az appok világában minden eddiginél nagyobb a választék, és bár sokszor nem azt kapjuk, amit keresünk, végül biztosan megtaláljuk. Azonban minden tanulmány arra világít rá, hogy az idő múlásával egyre kevesebb appot használunk. 

Hirdetés

Az Apps Flyer kutatása is erre a következtetésre jutott. Az eredményeik szerint a felhasználók csupán 4-5 százaléka használ aktívan egy appot harminc nappal annak a telepítése után is. 

Még rosszabb, hogy egy hét eltelte után már csak 10 százalékot érdekel aktív használat formájában egy-egy alkalmazás. Ez az érték ráadásul jobb is, mint a legutóbb mért. 

Végeredményben egyre kevesebb időt töltünk azzal, hogy a nekünk tetsző appokat próbáljuk ki, és egyre többet azokkal, amelyeknek a telepítésére a fejlesztők akarnak rávenni minket. Ez utóbbi kategóriában 25 és 4 százalékos arányban tartanak ki az alkalmazások mellett a felhasználók (iOS, Android). Az androidosok jobban szeretik az általuk felfedezett appokat megtartani. 

A telepítések mindössze 2 százalékánál áll fenn a lehetősége, hogy a felhasználó fizet is valamiért - a lehetőség azonban 80 százalékkal magasabb iOS-en, mint Androidon. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.