Hirdetés

Windows frissítés: na még egyszer!



|

A Microsoft egyik javítása részben hatástalan: frissítsük újra az XP-t!

Hirdetés

A Microsoft június 10-én összesen hét biztonsági közleményben számolt be a Windows operációs rendszerekben, illetve a különféle szoftvereiben kijavított sebezhetőségekről. Ezek közül három tájékoztató kritikus veszélyességű sérülékenységekről adott hírt. Az egyik ilyen biztonsági hiba a Windowson belüli Bluetooth kezelést érintette. A Microsoft közleménye szerint ez a sérülékenység a Windows XP valamint a Windows Vista operációs rendszerek esetében is megtalálható, ezért azok mielőbbi frissítését javasolta.

 

0623xppatch.jpg


A kártékony kódok jogosulatlan távoli futtatására is felhasználható sebezhetőség javításába azonban hiba csúszott. A frissítésről ugyanis kiderült, hogy az a Windows XP SP2 valamint a Windows XP SP3 esetében nem szünteti meg teljes mértékben a sérülékenységet, így az részben hatástalan az esetleges támadásokkal szemben.


Christopher Budd, a Microsoft Security Response Center (MSRC) szóvivője elmondta, hogy amint észrevették a rendellenességet azonnal megkezdték a vizsgálatokat. Budd egyelőre csak annyit közölt, hogy még korai lenne megmondani a hibás javítások kiadásának pontos okát, de a jelenlegi álláspont szerint két, egymástól független emberi mulasztás, illetve tévedés okozta a problémákat. A szóvivő hozzátette, hogy amint lezárulnak a vizsgálatok meg fogják tenni a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a jövőben a hasonló kellemetlenségek elkerülhetők legyenek.


Tovább a teljes hírhez >>>

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.