Hirdetés

XP SP3 telepítőlemez készítése



|

Cikkünkből megismerkedünk azzal, hogy miként tudunk saját, SP3-mal ellátott telepítőkészletet készíteni.

Hirdetés

A bevezetőben említett felvetés, a javítócsomag utólagos telepítése több okból sem javasolt. Egyrészt nyilván több helyet fog a végeredmény elfoglalni a merevlemezről, időben is tovább fog tartani, ráadásul lényegesen biztonságosabb, ha a legfrissebb javításokkal felvértezve merészkedünk ki az internetre - nem az operációs rendszer korábbi változatával. Mivel valószínűleg korábbi javítócsomaggal (vagy esetleg anélkül) ellátott XP telepítőlemez áll rendelkezésünkre, az SP3-as változatot nekünk kell előállítanunk. Ezt megtehetjük manuálisan is, de segítségül hívhatunk erre specializálódott segédprogramokat is, mint például a most bemutatott nLite. A programon kívül nincs is másra szükségünk, mint .NET Framework futtatókörnyezet telepítésére és a Windows XP lemezünkre.

A program indítása után első dolgunk a nyelv megadása lesz, a legördülő menüből válasszuk ki a magyar nyelvet. A következő ablakban kell megadnunk az eredeti Windows telepítőnk helyét, egész egyszerűen mutassuk meg a programnak azt az optikai meghajtót, amelyben az XP telepítőlemezünk található. Ezután pedig azt a mappát kell megadnunk, ahová a program által módosított telepítőállományok kerüljenek. Az alkalmazás ezután a Windows telepítőlemezünkről lemásolja az állományokat a merevlemezre, ez eltart pár percig.

 

 

nlite_01_k.jpg

 

 

Két Tovább nyomása után érkezünk meg lényegében az nLite főmenüjébe, amelyen keresztül, az utolsó lépésig testre szabhatjuk a Windows telepítőlemezünk készítését. A lehetőségek négy nagy kategóriába sorolhatók: hozzáadhatunk javítócsomagokat és meghajtókat a Windows telepítőkészletünkhöz (mi értelemszerűen ezt fogjuk használni), eltávolíthatunk számunkra szükségtelen komponenseket, haladó beállításokat végezhetünk, illetve létrehozhatjuk az új telepítőlemezt. Amelyik opciót használni szeretnénk, azt a gombot nyomjuk be, esetünkben ez legyen az Integrálás kategóriában található Javítócsomag, valamint Készítés alatt lévő Bootolható ISO kiválasztása.

Ha megnyomjuk a Tovább gombot, akkor egy varázsló szépen egyesével végigvezet bennünket a fentebb említett pontokon. Mi először a javítócsomagot fogjuk integrálni a telepítőkészletbe. Az ebben segítő ablak tetején láthatjuk az általunk használt eredeti telepítő verziószámát, a Válaszd ki az integrálni kívánt Javítócsomagot felirat melletti Válassz gombra kattintva kell megmutatunk a programnak az általunk korábban letöltött SP3 telepítőkészletet. Amennyiben ez megtörtént, egy Integrálás... felirat jelenik meg, valamint kicsit később egy folyamatjelző csík is tájékoztat bennünket arról, hogy a program dolgozik. Ha minden rendben zajlott, akkor a felső sorban lévő Windows verziószám megváltozik, mégpedig SP3-ra.

 

 

nlite_02_k.jpg

 

 

A következő lépés magának a Windows telepítőlemeznek az elkészítése. Az nLite erre több lehetőséget is kínál. Azonnal lemezre is írhatjuk, ilyenkor meg kell adnunk a használni kívánt írót és az írási sebességet. Ha akarjuk, akkor készíthetünk ISO képállományt is a végeredményből, amelyet akár egy másik CD-író programmal, akár magával az nLite-tal is lemezre égethetünk. Mindezek mellett lehetőségünk van újraírható korongok törlésére is. A leglogikusabb egyébként egy ISO állományt a merevlemezünkre menteni, hiszen ezt később még szabadon módosíthatjuk is az nLite segítségével, sőt akár virtuális gépben is tesztelhetjük, hogy minden rendben van-e vele, mielőtt „élesben" eresztjük rá a rendszerünkre.

 

  • Szükséges idő: 30-45 perc
  • Tudásszint: 3
  • Hozzávalók: Windows XP telepítőkészlet, Windows XP SP3 javítócsomag, telepített .NET Framework futtatókörnyezet

 

1) Adjuk meg a Windows telepítőkészletünk helyét, ez lehet az eredeti telepítőkorong, vagy akár annak tartalma merevlemezre másolva. Ha a telepítőkészlet lemezen van, akkor a program automatikusan felmásolja a merevlemezünkre.

 

 

nlite_k1_k.jpg
 

 

 

2) Amennyiben ez megtörtént, a program részletes adatokat jelenít meg az általunk használt Windows verziószámáról, nyelvéről, javítócsomagjának számáról és a pontos méretéről.

 

 

nlite_k2_k.jpg
 

 

 

3) Esetünkben csak javítócsomagot integrálunk a telepítőkészletünkbe és elkészítjük a végeredményt ISO formátumban. Éppen ezért csak ezeket az opciókat válasszuk ki, de kísérletező kedvűek természetesen szabadon próbálkozhatnak mással is.

 

 

nlite_k3_k.jpg
 

 

 

4) A következő lépésben a program integrálja magát a javítócsomagot az első pont alatt, a merevlemezre felmásolt telepítőkészletbe. Ez pár percig eltart, de a folyamatot nyomon követhetjük.

 

 

nlite_k4_k.jpg
 

 

 

5) Amennyiben minden tökéletesen működött, akkor az ablak felső sorában a Windowsunk verziószáma megváltozik. Ha itt azt látjuk, hogy SP3, akkor, a javítócsomag integrálása tökéletesen sikerült.

 

 

nlite_k5_k.jpg
 

 

 

6) Végső lépés az ISO formátumú lemezkép legyártása. Ehhez válasszuk kis a legördülő menüből a Képfájl készítése pontot és kattintsunk az ISO Fájl gombra, amelynek hatására a megadott mappába elkészül a módosított Windows telepítőnk.

 

 

nlite_k6_k.jpg
 

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.