Hirdetés

Acer Predator Helios 300 teszt - ami jó, azon ne változtass

|

A Helios 300-at évekkel ezelőtt megszerettük, és azóta sem kellett csalódnunk a szériában.

Hirdetés

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor izgalmas volt az IT-piac? Mikor október-november környékén izgatottan dörzsöltük a tenyerünket, hogy végre kipróbálhassuk azokat az innovatív, tényleg újnak ható kütyüket, amiket a januári CES óta vártunk? Egyedi dizájnok, izgalmas megoldások, komoly változtatások mutatkoztak be. Már a mi emlékezetünkben is csak halványan él ez kor, hiszen az elmúlt másfél évünkre rányomta a bélyegét a chiphiány.

És ahogy a gamingben is nagyot mennek a remake-ek és remasterek, úgy hardveres téren is erre voltak kénytelenek átnyargalni a gyártók. Laptopok terén szerencsére nincs akkora baj, mint mondjuk az asztali videokártyáknál, ahol az Nvidia partnerei az évekkel ezelőtti modelleket melegítik újra, de nagy meglepetésekre itt se számíthatunk. Persze az is igaz, hogy ami jó, azt nem feltétlenül kell megváltoztatni csak azért, hogy más legyen, és a Helios 300 már évekkel ezelőtt is jó volt.

Hirdetés

A külcsín alig változott valamit az elmúlt évek során. A laptop dizájnja fokozatosan lett egyre letisztultabb, de még mindig az agresszív gamer vonalak dominálnak, ez nem egy elegáns gép, mint a nemrég nálunk járt Triton 300 SE. A kaszni nagy része alumíniumból van, így a billentyűzet körüli borítás és az oldalsó panelek is, míg a gép alja és az első perem műanyag borítást kapott. A fedlap is alumínium, ami prémium kinézetet kölcsönöz, de a kijelző körüli műanyag ezt a hatást valamelyest tompítja. A két megtört vonal közt világító Predator logó egyértelművé teszi, hogy ezt a gépet nem Word dokumentumok szerkesztésére tervezték, és ezt alátámasztják a hátsó, sportkocsikat idéző légkiömlők is, ahonnan hajszárítókat megszégyenítő módon tolja kifelé a meleget a gép, hogy a belsőt hidegen tartsa. Érdekesek még a lecsiszolt élek a touchpad körül és a gép elején, amik jól néznek ki, de alulról tényleg egy kicsit élesek -  a tesztidőszak alatt nekem egyáltalán nem volt zavaró a dolog, de el tudom képzelni, hogy valaki problémásnak találhatja.

A kijelzőt tartó zsanér stabil, de egyáltalán nem szorul, egy kézzel is könnyen nyitható a fedlap, aminél azért láttunk már masszívabb darabokat, de egyáltalán nem kritikus a helyzet. Maga a panel egy 15"-os, Full HD felbontású, 144Hz-es kijelző, de ha valakinek ez nem elég, az 240Hz-es kiadásban is keresheti a gépet. A panel reszponzív és a maga 300 nites fényerejével teljesen rendben van, az SRGB színtér 93%-át lefedi, így ha professzionális kreatív munkára nem is tökéletes, a tartalomgyártók nagy részét simán kiszolgálja. A panel fölött egy 720p-s webkamera is helyet kapott, ami hozza a kötelezőt, de ennyiben ki is merül. Miközben a ház dizájnja kifejezetten mutatós, a kijelző körüli rész nagyon előző generációs, ami a korábban említett műanyag mellett a vastag káváknak is köszönhető, melyek alul, fölül és oldalt is kicsit indokolatlannak tűnnek. Ha a következő generációban valamihez komolyabban hozzányúl az Acer, nagyon szeretnénk, ha ez lenne az.

A természetesen RGB háttérvilágítással érkező billentyűzetet egy kicsit szokni kell, de a használata kifejezetten kényelmes. Az Acer mérnökei igyekeztek mindent besűríteni, ami meg is látszik: kapunk numpadet, de kicsit össze van nyomva és belelógnak a kurzornyilak, a shift és a hosszú í pedig egy shiftnyi helyen osztozik, a gamerek nagy bánatára. Ezzel együtt a billentyűútra nem lehet panasz, a gombok érzékenyek, akárcsak a nagy méretű touchpad.

Portok tekintetében sincs miért szégyenkeznie a Helios 300-nak: jobbra egy USB C 3.1 Gen 2, egy USB A 3.1 Gen 2, egy HDMI 2.0, és egy Mini DisplayPort található, míg a másik oldalon egy Kensington lock, egy Ethernet csatlakozó, két USB A 3.1 Gen 1, valamint egy kombó jack kapott helyet. A töltőkábelt hátul csatlakoztathatjuk, és kifejezetten örültem, hogy amellett, hogy egy méretes, 230W-os tápot az ad Acer a géphez, annak a kábelén sem spóroltak, így magát a téglát nyugodtan tarthatjuk az asztal alatt, kényelmesen felér a kábel a gépig, és a bricktől a konnektorig sem csak 30 centink van. 

És hogy mi bújik a motorháztető alatt? A nálunk járt modellben egy Intel Core i7-10870H processzor, egy RTX 3070-es videokártya, 16 GB RAM és egy 1 TB-os SSD kapott helyet. Utóbbi egyébként bővíthető, ha valakinek ez nem lenne elég. Nem kell aggódni, ebbe a gépbe dual channel memória került, ez nem fogja majd vissza a teljesítményünket játék közben. Mivel ilyenkor valószínűleg tápról fogjuk pörgetni a gépet, az akku sem, de az 59 wattórás akksiból csak nagyon visszafogott használattal lehet 4-5 óránál többet kipréselni, úgyhogy bárhová megyünk, jobb, ha a töltőt magunkkal visszük.

A fém keyboard deck abból a szempontból is hasznos, hogy jobban eloszlatja a hőt, és ez a gép bizony a mérnökök minden igyekezete ellenére képes felmelegedni, de egy ideje már tudjuk, hogy a 10. generációs Intel procik imádják befűteni a lakást. Játék közben ez nem okoz kényelmetlenséget - legalábbis ami a felforrósodó gépházat illeti, mert a thermal throttling bizony nem ismeretlen jelenség. Bármilyen jól dolgozik is a hűtés, ha felcsavarjuk a beállításokat és komoly terhelésnek tesszük ki a gépet, akkor egy idő után visszacsavarja kicsit az órajelet, ami negatív hatással van a teljesítményre.

Persze ennek elkerülése érdekében a PredatorSense alkalmazásból vagy egyszerűen csak a dedikált Turbo gomb megnyomásával bekapcsolhatjuk a rakétákat, de ilyenkor már-már bosszantóan hangos lesz a gép, szóval ha nincs egy jó, zárt fülesetek, vagy más is van a szobában, akkor ezt inkább ne erőltessétek. Pedig a Turbó bizonyos esetekben tényleg segít: a szintetikus teszteken, például a Cinebench-ben 10%-kal jobb eredményt mértünk így, így videók renderelésekor vagy egyéb, rövid, mégis  intenzív munkafolyamatok esetén jól jöhet, de hosszú távon tényleg baromi zavaró tud lenni a 60 decibel körüli zúgás.

A Helios 300 továbbra is az a gép, amit évekkel ezelőtt megszerettünk. Ez majdnem a szó legszorosabb értelmében értendő, hiszen a külcsín alig változott, úgyhogy talán ideje lenne már egy ráncfelvarrásnak, ahogy azt sem bánnánk, ha így a 12. generációs Intel chipek rajtja környékén már nem a 10. generációs Comet Lake-ekkel szerelt modelleket tudnánk babusgatni. Ugyanakkor a teljesítményre így sem lehet panaszunk, játék és munka közben is kiszolgál majd minket ez a notebook, bárhol legyünk is, még ha nem is a legkényelmesebb minden nap ezzel a táskánkban utazni. Apróbb hibái ellenére továbbra is ott a helye a felső kategória ajánlott gépei közt.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Acer Predator Helios 300

Ár: 669900 Forint Ft
Apróbb hibái ellenére továbbra is ott a helye a felső kategória ajánlott gépei közt.
  • Kijelző: 15,6" - 1920 x 1080 - 144 Hz
  • CPU: Intel Core i7-10870H
  • GPU: RTX 3070
  • RAM: 16 GB DDR4
  • Tárhely: 1 TB NVMe SSD + bővítőhely
  • Portok: 2x USB 3.1 Gen 1, 1x USB 3.2, 1x USB Type-C, HDMI 2.0, Mini DisplayPort 1.4, 3.5mm kombó jack, Gigabit Ethernet (RJ-45)
  • Méretek:363.4 x 255 x 22.9/4 mm / 2.5 kg
  • Cinebench R23 Single Core: 1173 pont
  • R6: Siege (1080p Ultra): 160 fps
  • Cyberpunk (1080p Ultra) 51 fps
  • SotTR (1080p Ultra) 66 fps
  • Watch Dogs Legion (1080p Very High) 65 fps
  • Metro Exodus (1080p Ultra, RTX High) 50 fps
PRO
  • Erős hardver
  • Letisztult dizájn
  • Bőséges portkínálat
Kontra
  • Komoly terhelés mellett melegszik
  • Vastag káva
  • Néhol összezsúfolt billentyűk
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7635
    [topic] => 1
    [group] => 12
    [gameinfo_name] => Acer Predator Helios 300
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 74
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2021-10-14 15:27:21
    [gameinfo_webpage] => https://www.acer.com/ac/hu/HU/content/predator-series/predatorhelios300
    [gameinfo_tags] => Acer, predator helios 300, gamer notebook,
    [gameinfo_url] => acer-predator-helios-300
    [gameinfo_pro] => Erős hardver
Letisztult dizájn
Bőséges portkínálat
    [gameinfo_kontra] => Komoly terhelés mellett melegszik
Vastag káva
Néhol összezsúfolt billentyűk
    [gameinfo_data] => Kijelző: 15,6" - 1920 x 1080 - 144 Hz
CPU: Intel Core i7-10870H
GPU: RTX 3070
RAM: 16 GB DDR4
Tárhely: 1 TB NVMe SSD + bővítőhely
Portok: 2x USB 3.1 Gen 1, 1x USB 3.2, 1x USB Type-C, HDMI 2.0, Mini DisplayPort 1.4, 3.5mm kombó jack, Gigabit Ethernet (RJ-45)
Méretek:363.4 x 255 x 22.9/4 mm / 2.5 kg
Cinebench R23 Single Core: 1173 pont
R6: Siege (1080p Ultra): 160 fps
Cyberpunk (1080p Ultra) 51 fps
SotTR (1080p Ultra) 66 fps
Watch Dogs Legion (1080p Very High) 65 fps
Metro Exodus (1080p Ultra, RTX High) 50 fps
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 1
        )

    [gameinfo_price] => 669900 Forint
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Apróbb hibái ellenére továbbra is ott a helye a felső kategória ajánlott gépei közt.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 74
            [manufacturer_name] => Acer
            [manufacturer_url] => acer
            [manufacturer_link] => http://www.acer.hu/
            [link] => /gyarto/acer
        )

    [link] => /termekinfo/acer-predator-helios-300-7635.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Erős hardver
            [1] => Letisztult dizájn
            [2] => Bőséges portkínálat
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Komoly terhelés mellett melegszik
            [1] => Vastag káva
            [2] => Néhol összezsúfolt billentyűk
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.5
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    7

  • Kijelző:

    7

  • Akkumulátor:

    7

  • Kinézet:

    8

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.