Hirdetés

Nokia 8.3 teszt – a holnap markában



|

A premier előtt lehetőségünk volt néhány napig tesztelni a Nokia 8.3-as modelljét, íme a tapasztalataink James Bond legújabb kütyüjéről.

Hirdetés

Még márciusban rántotta le a leplet Nokia 8.3-as készülékéről a HMD Global csapata, ezzel pedig az elsők között dobhatott volna piacra megfizethető árú 5G-s mobilt, a promót pedig maga a 007-es ügynök szállította volna a legújabb, Nincs idő meghalni filmjével. Az elképzelés remek volt, azonban az időzítés pocsék, ugyanis a COVID-19 közbeszólt, és a mozis premier csúszása bizony magával rántotta a telefont is.

Ugyan James Bond következő akciójára még novemberig várni kell (a legújabb előzetesben, ha elég figyelmesen nézed már megvillan a telefon), de a HMD már nem tologatta tovább a mobil megjelenését, és a mai napon jó néhány piacon elérhetővé vált a telefon.

A magyar egyelőre hivatalosan nincs köztük (a HMD azért dolgozik azon, hogy a hazai forgalmazóknál is megvesse a lábát a modell), de az Amazon német oldaláról - elméletben - a 17 órakor esedékes premiert követően problémamentesen beszerezhető lesz a készülék a magyar érdeklődőknek is. A pár óra múlva a cég hivatalos Facebook-oldalán élőben közvetített eseményen leleplezésre kerülő mobil egy exkluzív teszten járt nálunk.

Hirdetés

Szigorúan bizalmas

A dizájnt tekintve egészen szép lett az új Nokia, a hátlapi, enyhén ívelt Gorilla Glass üveg mögött feketéből a közepe felé kékké váló színátmenetes megoldás nagyon elegáns, igaz ez a felület az ujjlenyomatokat - és valószínűleg hosszú távon a hajszálkarcokat is - előszeretettel gyűjti, így a legtöbb felhasználó vélhetően tok mögé rejti majd ezt az ízléses hátlapot.

Szintén probléma, hogy az üvegborítás egészen csúszóssá teszi a készüléket, ez pedig egy újabb ok arra, hogy a tokgyártók zsebeit megtömjük.

Ha pedig mindez nem lenne elég, a Nokia 5.3-ban már látott kameragyűrű itt még inkább kiemelkedik a hátlapból (persze nem annyira zavaróan, mint mondjuk a Note20 Ultra esetén), így újabb ok szól a védőborítás felhelyezése mellett.

Front oldalon egy 6,81 hüvelykes, IPS LCD megjelenítő terül el, a képernyő a készülék előlapjának majdnem 83 százalékát eltakarja (kihagyott ziccer, hogy csak 82,9 százalék a fedettség, ha már 8.3 a készülék neve) egy kissé szokatlan, 20:9-es képarány mellett.

Az előlap folytonosságát a trendeket követve már nem notch szakítja meg, egy aprócska kameralyuk rejti a 24 megapixeles előlapi képalkotót.

A FullHD felbontású képernyő egyébként erős fényben is viszonylag jól olvasható, amit itt érdemes még megemlíteni az az, hogy az automatikus fényerőszabályozó a megszokottól eltérőn kissé darabosan igazgatja a háttérvilágítást (gyaníthatóan ezt egy szoftverfrissítés még orvosolja majd).

A magányos ügynök

A 8.3 márciusi leleplezésekor az elsők között volt a HMD, aki 5G-s alapokra építette középkategóriás készülékét, ez pedig az akkori - típustól függően - 600 és 650 eurós ára mellett egy teljesen földközeli ajánlatnak tűnt és nagyon konkurencia sem volt ezen a téren. Az eltelt fél évben azonban több gyártó is rákapott a Snapdragon 765G elnevezésű rendszerlapkájára, és bizony a kínai cégek között is jó néhány volt, akik még az árazásukkal is egy alacsonyabb régiót céloztak meg.

Teljesítményét tekintve csodát nem érdemes várnod a modelltől, persze a Snapdragon chip, az Adreno GPU és a 8 GB RAM összességében azért tisztességesen teszi a dolgát mindennapi használat során, persze egy-egy döccenés azért néha tapasztalható.

Elég lefuttatni néhány szintetikus tesztet ahhoz, hogy kiderüljön, ez a chip meg sem közelíti a csúcsliga hasonló áron kínált, de 4G képes modelljeinek értékeit, ez pedig okozhat dilemmát a felhasználóknál. Hisz a mobilvásárlást fontolgatók dönthetnek, hogy a teljesítmény oltárán beáldozzák a készülék 5G-s képességeit, vagy inkább kompromisszumot kötnek és az új hálózat mellett teszik le a voksukat.

A telefonon egyébként az Android 10-es verziója fut, és a korábbi Nokia-modellekhez hasonlóan a 8.3 is egy teljesen vegytiszta változatot futtat a Google rendszeréből (a One program keretén belül garantált 2 verziófrissítéssel), így a Netflixet és a Nokia saját támogatási szolgáltatását leszámítva az első indítást követően csak a keresőóriás alkalmazásaival találkozol majd.

Aranyszem

A mobil hátoldalából egy kör alakú szenzorsziget emelkedik ki minimálisan, melyen a négy képalkotó mellett egy Zeiss felirat hirdeti, hogy egy fotós képességeire kihegyezett masinával lesz dolgunk. Kár, hogy ezt az ígéretét csak részben képes beváltani a telefon. A 64 megapixeles fő kameramodul ugyanis egészen remek, a középkategóriát maximálisan túlszárnyaló fotós képességeket kínál, a színek tökéletesen élethűek, nagyjából minden a helyén van, amire a felhasználók vágyhatnak.

A nagylátószögű kamera esetén már rezeg kicsit a léc, de normál fényviszonyok mellett még ez a modul is szépen muzsikál. A két másik hátlapi komponenst azonban teljesen nyugodtan ki is hagyhatta volna a készülékéből a HMD, a 2 megapixeles mélységérzékelő szenzor még csak-csak teszi a dolgát a háttér elmosások során (igaz minőségben nem nagyon van különbség az előlapi tisztán szoftveres elmosás és a hátlapi között), azonban a szintén 2 megapixelt kínáló makrókamerát csak teljesen nyugodt témák esetén lehet egyáltalán bevetni, és még így sem kapsz használható végeredményt.

Szoftveres szempontból egy egészen jól használható fotós felületet kínál a mobil, bár érdekes, hogy a fényképek felbontását nem engedi manuálisan szabályozni a készülék, mely alapértelmezetten 16 megapixelen fotóz a fő kamerával (egyedül a Pro módban kattinthatod 64-re a felbontást).

Rengeteg fotósmód közül választhatsz, mindegyik saját gyorsbeállításokkal is élesíthető, a Pro mód pedig tényleg figyelemre méltó, a félkör alakú csúszkás elrendezés még egy ilyen hatalmas modellnél is kényelmes használatot garantál. Intelligens jelenetfelismerést is kínál a kameraalkalmazás, persze itt azért van mit csiszolni, és gyengébb fényviszonyok mellett erősen akadozik a működése.

A mobilfotósoknak remek hír, hogy a telefon nem csak a saját vízjelét képes a készülékre biggyeszteni, egyedileg beállított szignókat is hozzáadhatsz, sőt ehhez sablonokat is kínál.

A videós funkciókat is egészen hangsúlyozta a gyártó, természetesen a 4K is elérhető, és különleges, mozis hatásokat is aktiválhatsz a felvételek során, melyek utólagos szerkesztése és néhány csillanási effekt társítása is lehetséges. A korábbi Nokia modelleknél is elérhető, elő és hátlapi kamerát egyszerre aktiváló videós mód természetesen a 8.3-ból sem maradt ki.

Az előlapon a fúrt lyukból kikandikál egy 24 megapixeles szelfikamera, mely a portré módban teljesen a szoftver képességeire építő háttér-elmosással igyekszik kiemelni a kép fókuszába helyezett témát. Ezen kívül a frontoldali képalkotó videós képességeit tekintve sem hagy cserben, ezzel a szenzorral ugyanis 2K-s felbontásban, akár 60 FPS-el is rögzíthetsz.

Halj meg máskor

A mobilban a már említett 5G-s hálózatok kezelése mellett minden szükséges kapcsolódási lehetőség a rendelkezésedre áll, a 4G-s környezetben is remekül teljesít a telefon, emellett a mobilban elérhető az NFC, valamint Bluetooth-ból is 5.0-s verzió vár a felhasználókra. A modell 128 GB-os tárhelye microSD-vel bővíthető ugyan, viszont ebben az esetben a második SIM-slotot vagy kénytelen beáldozni. Biometrikus azonosításból a 8.3 felkínálja az előlapi kamerás arcazonosítást, ami így maszkos időkben kifejezetten kényelmetlen és lassú.

Szerencsére egy ujjlenyomatolvasó is elfért a készüléken, ez jelen esetben a mobil oldalán elhelyezkedő bekapcsológombra került, ami kényelmi szempontból maximálisan megfelelő, azonban sokszor előfordult a használata során, hogy a zsebbe csúsztatáskor véletlenül rányúltam és már fel is oldott a képernyő.

A zenekedvelők számára jó hír lehet, hogy a 8.3-ban a Type-C port mellett egy 3,5-es jack csatlakozó is elhelyezést kapott, melyhez fülest is rejt a készülék csomagolása. A telefonban egy 4500 mAh-s akkumulátor teljesít szolgálatot, mely jól bírja szusszal, a tesztidőszak során a mobil nagyjából két naponta igényelte a töltést, közepes használat mellett.

Nincs idő meghalni

Prémium kategóriát idéző stílusával és a megfizethető ársávba leszálló 5G-s képességeivel tavasszal hangos sikert aratott volna a Nokia 8.3 (főleg, ha még Mr. Bond is besegít a marketinghadjáratban), azonban a 650 eurós tervezett áron a gyártó a csúszás ellenére sem változtatott (pedig fél év alatt nagyjából 500 környékére esett volna vissza a készülék összege).

Így viszont már bőven akad alternatíva és bizony olyan modelleket sem nehéz találni, ahol az árazás is kedvezőbb. Persze ennek ellenére is vélhetően szép kereslet lesz a modellre, hisz a konkurensek között viszonylag kevesen garantálják a rendszerfrissítéseket, reméljük a hazai piacra is jut majd ebből a hányattatott sorsú készülékből mielőtt novemberben a mozivásznon is tiszteletét teszi.

Nokia 8.3

Ár: 649 EUR Ft
  • 6,81 hüvelykes IPS LCD kijelző, 1080x2400-as felbontás
  • Snapdragon 765G, Adreno 620 GPU
  • 8 GB RAM, 128 GB belső memória
  • 24 megapixeles előlapi/64+12+2+2 megapixeles hátlapi kamera
  • Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac, Bluetooth 5.0
  • Type-C USB-csatlakozó
  • NFC, LTE, 5G
  • Android 10 (Android One)
  • 4500 mAh-s akkumulátor, 18 W-os gyorstöltés
  • ujjlenyomat-olvasó (bekapcsoló gombban)
  • 220 gramm
PRO
  • minőségi kialakítás
  • 5G-s chip
  • remek főkamera
Kontra
  • csúszós hátlap
  • felesleges segédoptikák
  • magas ár
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7168
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Nokia 8.3
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 6
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2020-09-21 23:10:01
    [gameinfo_webpage] => https://www.nokia.com/phones/hu_hu/nokia-8-3-5g
    [gameinfo_tags] => nokia, hmd, 5g, középkategória
    [gameinfo_url] => nokia-8-3
    [gameinfo_pro] => minőségi kialakítás
5G-s chip
remek főkamera
    [gameinfo_kontra] => csúszós hátlap
felesleges segédoptikák
magas ár
    [gameinfo_data] => 6,81 hüvelykes IPS LCD kijelző, 1080x2400-as felbontás
Snapdragon 765G, Adreno 620 GPU
8 GB RAM, 128 GB belső memória
24 megapixeles előlapi/64+12+2+2 megapixeles hátlapi kamera
Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac, Bluetooth 5.0
Type-C USB-csatlakozó
NFC, LTE, 5G
Android 10 (Android One)
4500 mAh-s akkumulátor, 18 W-os gyorstöltés
ujjlenyomat-olvasó (bekapcsoló gombban)
220 gramm
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 649 EUR
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 6
            [manufacturer_name] => Nokia
            [manufacturer_url] => nokia
            [manufacturer_link] => http://www.nokia.com
            [link] => /gyarto/nokia
        )

    [link] => /termekinfo/nokia-8-3-7168.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => minőségi kialakítás
            [1] => 5G-s chip
            [2] => remek főkamera
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => csúszós hátlap
            [1] => felesleges segédoptikák
            [2] => magas ár
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.3
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    8

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    9

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.