Hirdetés

Samsung Galaxy S7 teszt - Üdv az új galaxisban

|

Kijavította az előző generáció legnagyobb hibáit és sok szempontból szintet lépett a Samsung készüléke, de azért van még min csiszolni.

Hirdetés

Mint minden évben idén is hatalmas felhajtás övezte a Samsung aktuális csúcsmodelljének érkezését, a folyamat pedig az egyre csak szivárgó specifikációs információktól, a festő lámán át, egészen a Mobil World Congress előszobájaként megrendezett nulladik napig húzódott. Ekkor ugyanis végre hivatalosan is lehullt a lepel a Galaxy S család aktuális üdvöskéjéről, mely a mesebeli hetes szám bűvkörében kezdheti meg világhódító útját, a sikere pedig úgy tűnik garantált (már csak a hatalmas számú előrendelés is ezt igazolja).

Persze azt már jó előre tudtuk, hogy a dél-koreai gyártó ismét egy topteljesítményű modellt rakott le az asztalra (hisz a külföldi kollégák már alaposan át is rágták magukat a készülék minden egyes négyzetcentiméterén), mi pedig tűkön ülve vártuk a szerkesztőségben a futár érkezését, hogy végre kezünkben tarthassuk az aktuális mobilpiac csúcsragadozóját és az elsők között véleményezhessük, a dél-koreai cég legfrissebb termékét. A telefon egy jelöletlen fehér dobozban érkezett tartozékokkal bőségesen megpakolva (fülhallgató, OTG-adapter és töltőfej társaságában), melyek közül még nem derült ki, mi minden képezi majd az alapcsomag részét (főleg hogy egyes helyeken a Gear VR is a dobozban lesz).

Apró finomítások

Hirdetés

Kialakításban az előző évben az S6 által kitaposott ösvényt követi a modell, mely a fém oldalszegély és a hátoldali üvegborítást megtartva néhány finom esztétikai módosítást kapott csupán. A készítés során felhasznált anyagok szerencsére továbbra is a tökéletes prémium minőséget kínálják, kézben tartva már-már ékszer-szerű hatást kelt a készülék (melyhez nagyban hozzájárul a modell gyöngyházfényű csillogása).

Természetesen fontos kérdés, hogy a konkurens gyártók által használt masszív fémborítás helyett megjelenő üvegfelület mennyire lesz tartós és hosszú távon mennyire gyűjti majd a sérüléseket, azonban a kialakítást valószínűleg hosszasan tesztelte a Samsung mérnökcsapata, így gyanítjuk, hogy néhány kisebb esés után még nem szenved jelentős károsodást a telefon borítása. A készülék peremén elhelyezett fizikai gombok finoman emelkednek ki az oldalszegély hűvös metál-felületéből, az előlapon pedig a megszokott ovális home-gomb (a beépített ujjlenyomat-olvasóval a felszíne alatt) pihen. Jobbról és balról két érintés-érzékeny felület szegélyezi a fizikai kapcsolót, melyek legnagyobb hátránya, hogy kissé túlságosan érzékenyre kalibrálták őket a tervezőik, így a teszt során többször is előfordultak az érintésükből adódó véletlenszerű programbezárások és indokolatlan osztott-képernyőre váltások.

Mindent a szemnek

Kijelző terén minden alkalommal nagyszerűen teljesít a csúcskategóriában a Samsung aktuális topmodellje, és ez természetesen az S7 esetén sincs másként. Kétség sem férhet hozzá ugyanis, hogy a jelenlegi mobilpiac legjobb panelje kapott helyet az üvegborítás alatt, a QHD felbontású, 5,1 hüvelykes kijelző ugyanis félelmetes részletességet és hibátlan megjelenítést kínál. Ami rögtön a bekapcsolás után feltűnhet a korábbi Samsung-telefonokkal is kísérletező felhasználóknak, hogy az S7-be szerelt képernyő sokkal visszafogottabban bánik az elérhető színpalettával, mint azt az előd-modellek (vagyis a cég végre leszámolt a természetellenesen élénk színekkel), a naturalista stílus pedig rendkívül jól illik a letisztult eleganciájához.

Hirdetés

A megjelenítőt egy lekerekített Gorilla Glass üveg védi a külső hatásoktól, melynek a fém házzal összefonódó széle kissé olyan érzést kelt használata során, mintha egy a szegélyek közelében Edge-szerűen hajlított modellt tartanánk a kezünkben. Ez a kialakítás ideális olyan szempontból, hogy a kijelző érintőfelületének legszélső pixeleihez is könnyedén hozzáférhetünk, mely sokkal természetesebbé teszi a navigációt. Fényerő szempontjából sem lehet panaszunk a SuperAMOLED panelre, mely szerencsére fogyasztás terén is visszafogottan viselkedik, annak ellenére, hogy az always-on funkció folyamatosan életben tartja a telefon felületét (a fényerő itt is igazodik a környezethez, tovább minimalizálva a fogyasztást).

Egy újabb szint

Brutális munkát végez a készülékben a 8890-es Exynos SoC, melynek hevülését vízhűtéssel igyekezett csökkenteni a gyártó. A módszer pedig egészen sikeresnek bizonyult, ugyanis a 12 Mali grafikus magot megdolgoztató alkalmazásokkal és az UHD videókkal sem sikerült komolyan megizzasztanunk a telefon belsejében dolgozó hardver-halmazt. Mindössze egy enyhe - a kézben tartásból eredő - nagyjából testmeleg hőmérsékletet vett fel a modell hátoldala, mely az alaphasználat során is folyamatosan megmaradt és a hardvergyilkos tesztek futtatása során sem emelkedett jelentősen.

Benchmark oldalon egyértelműen a maximumot hozza a telefon, ugyanis a legdurvább grafikai funkciókat tesztelő mérőszoftverek is gond nélkül hasítottak a készülék felületén (az AnTuTu 3D-s rendertesztje még egy telefonon sem futott olyan folyamatosan, mint az S7-en). A kapott értékek (AnTuTU: 131204, Geekbench: 2187/6356, Basemark OS II: 2151) pedig bizonyítják, hogy a Samsung S7-es modellje összteljesítményben galaxisokkal a megelőzi a konkurenciát. A kínált sebességhez és fluid felhasználói élményhez persze nagyban hozzájárul a telefonban található 4 GB RAM is, mely bőségesen kiszolgálja igényeinket, a Marshmallow osztottképernyős módjában is tökéletesen hasítottak párhuzamosan a programjaink.

Hirdetés

Mindezek mellett kapunk még egy Game Launcher névre hallgató, rendkívül erőforrás-igényes szoftveres extrát, ami kihasználva a brutális hardveres képességeket játék közben számos plusz-szolgáltatást kínál egy kis lebegő gomb segítségével. A program funkciópalettáján megtalálhatjuk a képernyőkép készítését és az instant videó-rögzítést, mely a mobilos gaming-világba is jelentős újítást hozhat, hisz a készülő, akár fullHD-s felvétel a játékélményt egyáltalán nem befolyásolja (a teljességhez már csak a közvetlen webes stream lehetősége hiányzik applikációból).

A kevesebb lehet több

Egészen érdekes - már szinte Apple-szerű - megoldást választottak a készítők, mikor a kameraszenzort szerelték a modellbe, ugyanis a Samsung mérnökei úgy döntöttek egy laikus számára kissé gyengébbnek tűnő (mindössze 12 megapixeles maximális felbontás elérésére képes), ám valójában egészen jó teljesítményt kínáló képalkotót pakolnak modelljükbe. Persze az optika gyaníthatóan nem tud majd versenyre kelni az év során érkező csúcskamerákkal, azonban hobbi fotósok igényeit normál körülmények mellett képes lesz kielégíteni, sőt a gyengébb fényviszonyok esetén a viszonylag nagy terület bevilágítására képes LED-vakut is segítségül hívhatjuk (sajnos azonban az esti felvételek még így is egészen szemcsés formát öltenek).

A fényképezőgép mellé szerelt szoftver rendkívül funkciógazdag és a megszokott programokon belüli letöltési lehetőségekkel tovább bővíthető, ha valakinek nem lenne elegendő az alapból elérhető hyperlapse, szelektívfókusz, videókollázs, vagy panoráma felvétel funkciók. Mindemellett a készülék megkapta az iPhone 6-ban már elérhető 240 képkockás video-rögzítés képességét (HD felbontásban érhető el ezen funkció), mely lélegzetelállító lassított felvételek elkészítésére is alkalmassá teszi a modellt.

Hirdetés

Sajnos multimédiás szempontból nem feltétlenül ideális a telefon kialakítása, hisz a készülék egyetlen hangszóró-kimenete a fém oldalszegély alsó peremén található, méghozzá kicsit oldalra tolt állapotban, mely a fektetett tájolású játékok és filmnézés közben könnyedén letakarható ujjunkkal csapdába ejtve a telefonból áradó dallamokat.

Mindent bele

Vezeték nélküli kapcsolódási és adatátviteli technológiákból természetesen a teljes paletta rendelkezésünkre áll, hisz többek között kapunk ac-s Wifi-t, 4.2-es Bluetooth portot, valamint NFC-t is. A telefon tetején pihenő SIM-tálcán egy nano-lapkányi foglalatba csúsztathatjuk szolgáltatónk kártyáját, mellé pedig egy tetszőleges tárkapacitású microSD chipet is elhelyezhetünk (vagyis a Samsung mérnökei végre belátták, hogy a memóriabővítés lehetősége nem maradhat ki a csúcsmodelljükből).

Hirdetés

A modell áramellátásáért egy 3000 mAh-s telep felel, mely összességében jól teszi a dolgát, azonban aggodalomra adhat okot, hogy folyamatos terhelés mellett bizony gyorsan lemeríthető a készülék. Persze még mielőtt bárki kongatni kezdené a vészharangot az első pár napban gyorsan töltőért kiáltó telefonja miatt gondolja csak át, mi mindenre használta az adott időszakban készülékét. Tesztünk során a folyamatos benchmark mérések, valamint az erőforrás-igényes extra funkciók (mint például a játék közbeni videó-rögzítés) használatával viszonylag gyorsan pörgött az S7 akkutöltöttségének százalékmutatója a nulla irányába, azonban mikor kicsit kevesebbet zaklattuk a modellt egészen kellemes üzemidőt produkált.

Persze végső esetben továbbra is használhatjuk a beépített energiagazdálkodási megoldásokat, melyekkel már a játékok közben bevetett erőforrásokat is kedvünkre szabályozhatjuk. Szerencsére a telefon készítői gondoltak azokra is, akik a töltés miatt nem szeretik sokáig nélkülözni kedvencüket, a gyorstöltési funkciónak köszönhetően ugyanis 70-80 perc alatt maximumra tölthető a készülék akkumulátora.

Összegzés

Hirdetés

Összességében egy tökéletesen biztonsági készülékkel bizonyította a Samsung, hogy elegendő az előző évben sikerre vitt receptjükön a felhasználók visszajelzései alapján észlelt hibákat kijavítani a széria tökéletesített folytatásához és a vásárlók érdeklődésének fenntartásához. Persze a megnövelt teljesítmény, a vízálló borítás és a memóriabővítés lehetősége szépen feljebb tornázta a telefon induló árait, melynek köszönhetően ismételten a negyedmilliós határnál jár az aktuális csúcsmodell (bár a mobilpiac alakulását figyelemmel kísérő felhasználók bizonyára egyet értenek velünk abban, hogy akkor lépett volna meglepőt a Samsung, ha olcsóbban adja a mobilját). Sajnos ez az ár még mindig olyan magasságokban szárnyal, melyre hiba lenne azt mondani, hogy instant-vétel (pedig a kínált tudás alapján abszolút megérdemelné az S7), azonban az idő múlásával és a vételárak csökkenésével könnyedén elérheti ezt a titulust is a modell (addig pedig érdemes lehet az S6-ra figyelni, mely már egészen pénztárcabarát áron beszerezhető).

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.