Hirdetés

Így próbálhatod ki az iOS 15-öt, a watchOS 8-at és az iPadOS 15-öt



|

A kalandvágyóbb felhasználók akár már most is letesztelhetik az Apple ősszel érkező operációs rendszereit.

Hirdetés

Ahogy arról már külön cikkben is meséltünk, eszközök frissítése kapcsán mindenkinek megvannak a maga preferenciái: valaki egyből rárepül az új szoftverekre, míg mások akár hónapokig is kivárnak, hogy a lehető legkevesebb hibába fussanak bele.

A skála kockázattűrőbb végén kalandoznak azok, akik annyira kíváncsiak az újdonságokra, hogy már a tesztelés során telepítik a szoftvereket, hónapokkal megelőzve ezzel a széles közönséget. Többek közt nekik szól az Apple béta-programja, melynek keretében néhány egyszerű lépéssel bárki telepítheti a cupertinóiak megjelenés előtt álló operációs rendszereit, most éppen az iOS/iPadOS 15-öt és a watchOS 8-at.

Hirdetés

Mielőtt azonban megmutatnánk a dolog menetét, nem árt tisztázni néhány apróságot. A telepítés előtt mindenképp készíts biztonsági mentést, akár iCloudon, akár számítógépen (macOS Big Surben a Finderből, Windowson iTunesban), illetve, ha teheted, akkor inkább egy "játszós" eszközön próbáld ki a szoftvereket, mert a mindennapok során sok bosszúságot okozhat, ha egy-egy alapvető funkció vacakolni kezd a félkész rendszer miatt.

A kötelező körök letudásával csapjunk is bele, mindenekelőtt lássuk a kompatibilis eszközök listáját!

Az iOS 15-öt támogató iPhone-ok:

  •     iPhone 6S, 6S Plus
  •     iPhone SE (1. és 2. generáció)
  •     iPhone 7, 7Plus
  •     iPod Touch (7. generáció)
  •     iPhone 8, 8 Plus
  •     iPhone X, XS, XS Max, XR
  •     iPhone 11, 11 Pro, 11 Pro Max
  •     iPhone 12 mini, 12, 12 Pro, 12 Pro Max

Az iPadOS 15-öt támogató iPadek:

  •     iPad mini 4
  •     iPad mini (5. generáció)
  •     iPad Air 2
  •     iPad Air (3. és 4. generáció)
  •     iPad (5.-8. generáció)
  •     iPad Pro 11-inch (1-3. generáció)
  •     iPad Pro 9.7
  •     iPad Pro 10.5
  •     iPad Pro 12.9 (1-5. generáció)

A watchOS 8-at támogató Apple Watch-modellek (iOS 15-öt futtató iPhone szükséges!):

  •     Apple Watch Series 3
  •     Apple Watch Series 4
  •     Apple Watch Series 5
  •     Apple Watch SE
  •     Apple Watch Series 6

Ha megvagy a biztonsági mentéssel, és persze a kütyüd is kompatibilis, nem marad más, mint jelentkezni a nyilvános bétatesztre. Ehhez először is el kell látogatnod az Apple Beta Software Program weboldalára, majd feliratkozni az Apple ID-d megadásával és a kétlépcsős azonosítás engedélyezésével. A regisztráció befejeztével le kell tölteni egy konfigurációs profilt az eszközödre, és követni a telepítési utasításokat.

A sikeres installálást követően a Beállítások > Általános > Szoftverfrissítés menüpontban (a watchOS esetében a Watch alkalmazás Általános > Szoftverfrissítés menüpontjában) találjuk a telepítésre kész béta szoftvert. A béta operációs rendszerek kapcsán nem árt megjegyezni, hogy néhány funkció még hiányozhat azok közül, amiket az Apple a WWDC-n promózott, a cupertinóiak ugyanis gyakran csak a későbbi verziókban teszik elérhetővé ezeket.

Ha pedig a próba után úgy érzed, hogy mégsem a te világod a kísérletezés, szerencsére bármikor eltávolíthatod a tesztelt rendszereket, amihez az Apple támogatási oldala az iOS esetében részletes, magyar nyelvű útmutatót biztosít.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.