Számos új technológiához fűznek nagy reményeket a mérnökök, de nehéz kiválasztani azokat, amelyek valóban komoly változást hoznak majd az elektronikában? Itt van például a memrisztor, aminek alapötlete 1971-ben született meg, de az első működő még példányokra várni kellett – egészen mostanáig. A tranzisztorokkal ellentétben a memrisztor képes megtartani tartalmát kikapcsolás után, ezáltal megreformálhatja a számítástechnikát, nem lehetetlen, hogy egy technológiai forradalom küszöbén állunk. Ennek esetleges bekövetkeztével jöhetnek a gyorsabb és olcsóbb merevlemezek, flashmemóriák, a soha nem felejtő RAM-modulok. Minden, ami eddig létezett, az új formában, a memrisztor révén, hamarosan gyorsabb és olcsóbb lehet.
A memrisztor csak egy azon fantasztikus technológiák közül, amelyek megjelenésükkel felkorbácsolják az állóvizet, s lökéshullámuk végigsöpör a számítástechnikával és elektronikával foglalkozó komplett iparágon. Az új évtizedben már élvezhetjük azokat a technikai újdonságokat, amelyek a ma ismert hétköznapi PC-t valódi többfunkciós eszközzé avanzsálják.
Az elektronika hajnalán csak a három komponensből (ellenállás, tekercs és kondenzátor) építettünk áramkört. Mígnem 1971-ben Leon Chua, a Berkeley Egyetem kutatója egy negyedik alkatrész létrehozását helyezte kilátásba, a bevezetőben már említett memrisztort. Most, 37 évvel később, a Hewlett-Packardnak sikerült az elméletet átültetni a gyakorlatba.
Ahogyan a nevében, pontosabban a „mem” szóban is benne foglaltatik, a memrisztor képes emlékezni rá, hogy mennyi áram folyt át rajta, ezt felhasználva pedig egy olyan egyedi áramköri elemhez jutunk, amely különleges tulajdonságokkal rendelkezik. A legfontosabb, hogy a memrisztor képes megtartani állapotát tápellátás nélkül is, amire a mai tranzisztorok nem képesek. Gondoljunk a RAM-modulokra, amelyek kikapcsolás után azonnal elvesztik tartalmukat. A memrisztorral megvalósított kialakításnál ezek az adatok nem vesznek el, ebből kifolyólag bekapcsolás után ott folytathatjuk a munkát, ahol a kikapcsolást megelőzően abbahagytuk. Ez nem csupán a hibernálásként ismert funkció megreformálását jelenti, hanem a memrisztor alacsony előállítási költsége és nagy teljesítménye lehetővé teszi a ma használatos flash egységek további gyors fejlődését, ráadásul sokkal nagyobb adatsűrűségének hála kapacitásban is túlszárnyalhatja a mai tárolókat.
A jelenleg alkalmazott tranzisztorok legnagyobb hibája, hogy a digitális szemléletnek megfelelően csak a ki- és bekapcsolt állapotot különböztetik meg (folyik áram, vagy nem folyik áram), ezzel szemben a memrisztor az átfolyó áram tartományát is képes megjegyezni. Ez a dinamikus tartomány sokkal jobban közelít az analóg technikához, így nemcsak a 0 és 1, hanem sokkal több fázis különböztethető meg. Ezáltal sokkal pontosabb leképezés válik lehetővé (nem úgy, mint a digitális technikánál, ahol közelítést használnak), tehát jóval komplexebb számítógépek hozhatók létre.
A kutatók szerint nincs akadálya annak, hogy a memrisztort azonnal használni és implementálni lehessen az áramkörökbe, ám a piac szabályainak értelmében nem jöhetnek ilyen gyors változások. A gyártó szerint a flashmemória lehet az első termékcsoport (körülbelül 2012-ben), amelyben az új technológia felválthatja a jelenlegit. Ezt követi majd a DRAM-ok és merevlemezek csoportja 2014–2016 környékén, míg egy komplett memrisztoralapú analóg számítógépre legalább 20 évet kell várnunk.
Hivatalosan már őskövületnek számít az a számítógép, amiben csak egymagos processzor dolgozik. Manapság a négymagos feldolgozás a meghatározó, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy már a hordozható gépeket is ezzel szerelik. Mindez persze picit túlzás, de tény, hogy a számítástechnikában a többmagos felépítés a meghatározó, amire mindenki nagyon gyorsan ráharapott – annak ellenére, hogy még csak a magok háborújának küszöbén állunk. Most már nem az a meghatározó, hogy melyik processzor ketyeg magasabb órajelen, hanem az, hogy melyikben van több mag.
Úgy tűnik, a nagy chipgyártók felhagytak a gigahertzek versenyével, mostanság ugyanis sokkal inkább a magok számának növelésével vannak elfoglalva, hogy így fokozzák a számítási kapacitást és gyorsítsák a párhuzamos feldolgozás sebességét. A több mag felhasználásának alapvető követelménye a gyártástechnológia fejlesztése, de számos ok miatt természetesen nem mehet a végtelenségig a miniatürizálás. Ennek ellenére az Intel már-már készen áll a 32 nanométer bevezetésére, ami közelebb visz a 8-16 vagy akár 32 magos processzorok megvalósításához.
Mire lapunk megjelenik, valószínűleg már a hat magot felvonultató Itanium is készen áll feladata beteljesítésére. Ezt követően az Intel már csak a Core i7 architektúrára fektet hangsúlyt, amelyből 2009-2010-re elkészülhet az első nyolcmagos változat, míg az AMD is ekkora ígéri saját nyolcmagos processzorát. Bár a két gyártó folyamatosan frissíti az útitervét, a legfrissebb információk alapján a 2010-re ígért 32 magos Intel projectet, a Keifert a gyártó eltolta – minden bizonnyal komplexitása miatt. Ezzel szemben a 16 magos központi egység akár 2011-2012 környékén debütálhat, amennyiben a 22 nanométeres átállás nem ütközik problémákba. Az Intel szerint innen már csak egy ugrás a 32 mag – az ennyi magot használó CPU-kból valószínűleg 2014-re készülnek el az első darabok.
Talán itt nem is annyira a jövőről, hanem inkább a jelenről beszélünk, de ne szaladjunk ennyire előre. 1986-ot írtunk, amikor az Intel bejelentette az első 32 bites processzorát, de egészen 1993-ig kellett várnunk egy teljesen 32 bites operációs rendszerre, a Windows NT-re. Innentől fogva a 16 bites éra sorsa megpecsételődött, és szépen lassan véget is ért. Manapság az új gépek mindegyike képes 64 bites feldolgozásra, tehát csupán idő kérdése, meddig él még az előző technológia bit. Minden bizonnyal ennek lecsengése sokkal hosszabb ideig fog tartani, mint a 16 bitesé, tekintve, hogy jelenleg rengeteg gép processzora nem rendelkezik még 64 bites kiterjesztéssel, illetve az operációs rendszerek közül sokan még mindig a 32 bitet részesítik előnyben.
Akárcsak 16-32 bites korszak idején, most is előbb jelentek meg a 64 bites processzorok, mint az első 64 bites asztali operációs rendszerek. Habár már napvilágot látott az XP-ből egy 64 bites változat, a támogatottság hiánya, illetve az instabilitása miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A váltást elősegítendő, a Microsoftnak az operációs rendszeren keresztül kellene kezébe vennie az irányítást (akárcsak a 32 bitre való váltás idején), hogy mindenki megszabaduljon a 32 bites architektúrától, ezzel indukálva a hardver- és szoftverfejlesztőket a továbblépésre. Most mégsem kell ilyen radikális lépésektől tartanunk, mert a Windows 7, akárcsak a Vista, egyaránt el fog készülni 32 és 64 bites változatban is. A 32 bit hátránya azonban már most jól érzékelhető, hiszen egyik ilyen operációs rendszer sem képes 4 gigabájtnál nagyobb memóriaterületet megcímezni. Ez pedig a mai trendeket figyelembe véve (az operációs rendszer és programok memóriaéhsége; hatalmas mennyiségű memóriával szerelt grafikus kártyák) hamar szűkösnek bizonyulhat.
Mint említettük, a felhasználók számára nem kötelező a 64 bitet választani a Windows 7 megjelenésével sem. Mivel a Windows 7 utódja – amely természetesen már kizárólag 64 bites változatban fog megjelenni – a hírek szerint csak 2013-ra várható, a 32 bit még legalább öt év haladékot kapott. A 64 bit kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy mikorra várható a váltás 64-ről 128 bitre. Nos, korai még találgatni, de a szakértők szerint ez semmiképp sem fog bekövetkezni 2025 előtt.
A Vistát lehet szeretni és nem szeretni, de az már biztos, hogy a Windows XP-hez képest tiszavirág-életű lesz. A felemás fogadtatás után a Microsoft, elkerülvén a még nagyobb bukást, már gőzerővel dolgozik a Windows 7-en, hogy megjelenésével mihamarabb a digitális szeméttelepre küldhesse a Vistát.
No persze a Vista nem olyan rossz, mint sokan mondják, sőt az SP1 óta egészen jól kezelhető – de még most sem vált azzá, amire eredetileg vágytunk. A Windows 7 jelenlegi változatának kipróbálásával rendre olyan érzés fogott el bennünket, hogy talán ez az a program, amit a Microsoft eredetileg Vista név alatt akart piacra dobni, de a rendelkezésre álló szűkös kapacitás vagy idő kevésnek bizonyult, s végül ezért sikerült a Vista olyanra, amilyen most. A Windows 7 nemcsak biztonság, kompatibilitás és teljesítmény szempontjából hoz újat és jobbat, hanem végre megvalósul az adatbázis-alapú WinFS fájlrendszer, amelynek hiánya miatt még inkább lenézték a Vistát.
A Windows 7 még korántsem nevezhető késznek, tehát sok munka vár a programozókra. Ha minden a tervek szerint halad, a hivatalos megjelenésre már csak egy évet kell várnunk, de jó hír, hogy addig is próbálgathatjuk az időközben megjelenő béta- és RC-változatokat.
Talán az USB-csatlakozás a legnagyobb sikersztori a számítástechnika történelemkönyvében, tekintve, hogy kétmilliárdnál is több, USB-csatlakozásra alkalmas eszközt értékesítettek megjelenése óta. Abban viszont mindenki egyetért, hogy a gyors terabájtos merevlemezek korában az elméleti másodpercenkénti 480 megabites átvitel már nagyon szűkössé vált. Itt az ideje tehát a frissítésnek!
Az USB 3.0 (más néven SuperSpeed USB) fejlesztői tízszeres gyorsulást ígérnek, vagyis az új szabvány másodpercenként 4,8 gigabit áteresztésére kínál lehetőséget, ami azt jelenti, hogy minden másodpercben egy CD-nyi adatmennyiség száguldhat keresztül az új csatolón. További újítás, hogy a port immáron 1 amper áramerősség átvitelére ad lehetőséget, ezáltal a nagyobb fogyasztású USB-s eszközök számára sem lesz szükség külső tápellátásra, illetve a hordozható kütyük is gyorsabban tölthetők fel – no és persze még több olyan vicces USB-s kiegészítő kerülhet piacra, mint például a rakétakilövő vagy az üdítőhűtő. A tervek szerint -- és mindenki nagy örömére -- nem nagyon változtatnak a csatlakozósoron sem, így az USB 3.0-s és USB 2.0-s eszközök oda-vissza kompatibilisek lesznek.
Az USB 3.0 szabvány ratifikálása jó úton halad, az előrejelzések szerint már 2010-ben megkezdheti piaci térhódítását. Közben nem szabad elfeledkeznünk a konkurens FireWire-ről sem, ami az új szabvány szerint 3,2 gigabites sebességre lesz képes. A jövőben számítsunk rá, hogy teljes mértékben megújulhat az alaplapunk és számítógépházunk hátuljának csatlakozóválasztéka, mivel az új USB és FireWire mellett a DisplayPort-, HDMI- és eSATA-csatlakozók lesznek a meghatározók, míg a PS\2, soros és párhuzamos portok szép lassan végleg eltűnnek a csatlakozók közül.
Jelenleg lehetetlen, vagy – notebookok esetében – csak nagyon drágán lehet játékra is alkalmas integrált grafikus vezérlőhöz jutni. Az ATI felvásárlásával az AMD gőzerővel dolgozik a közös lapkára integrált CPU–GPA-megoldáson, a Fusionön, ráadásul előrébb tartanak, mint azt gondolnánk.
A GPU-k és diszkrét grafikus kártyák nagy figyelemnek örvendenek a PC-felhasználók körében, ennek ellenére sokan használnak integrált grafikus megoldásokat – főleg laptopfelhasználók – 75 százalékuknál meghatározó az integrált grafikus vezérlő. A külön megvásárolható videokártyák drágák, sokat fogyasztanak és sok esetben a telepítés sem zökkenőmentes. Ezek az okok szerepelnek a Mercury Research által végzett felmérés első három helyén – emiatt választják inkább a felhasználók a lapkakészletbe integrált GPU-kat. A három probléma könnyedén kiküszöbölhető, ha a grafikus számításokat végző GPU-t a CPU-val egyetlen közös lapkára integráljuk. A gyártók szerint a jelenlegi kutatások alapján a CPU-val egybeépített megoldások teljesítménye az integrált és külön kártyás megoldások között áll, de hisznek abban, hogy hamarosan elérik az utóbbiét.
Az AMD olyannyira jól áll, hogy akár már az idén napvilágot láthatnak a Fusion termékek, például a Shrike platform részeként megjelenő Swift processzor. Mi azért ebben nem vagyunk ennyire biztosak, mivel egyes források már 2011-es megjelenést emlegetnek, ezek szerint tehát még két évig biztosan maradna a jelenlegi piaci felállás. Természetesen az Intel is dolgozik saját megoldásán, de a Larrabee-ként emlegetett projekt beteljesüléséről, azaz konkrét termék megjelenéséről szintén nincs pontos információnk. Ennek ellenére mindenképpen érdemes lesz odafigyelni ezekre a hibrid megoldásokra, hiszen akárcsak az integrált memóriavezérlők esetében, itt is számíthatunk meglepetésekre.
A vezeték nélküli energiatovábbításra azóta vágyunk, amióta Nikola Tesla megálmodta a Földet behálózó Tesla-gömböket és magát a megvalósíthatóság elvét – ami természetesen a gyakorlatban is működik.
2008 nyarán az MIT kutatásai nyomán az Intel bemutatta, hogyan lehet néhány lábnyi távolságra eljuttatni az áramot vezeték nélkül, illetve anélkül, hogy veszélyt jelentsen bármire vagy bárkire. A megoldás során egy 10 megahertzes jelet küldtek egy tekercsre, míg egy másik, a közelben elhelyezett hasonló tekercs ugyanazzal a frekvenciával összhangban rezgett, ezáltal az elektronok ezen a második tekercsen is „átfolytak”.
Még számos leküzdendő akadály áll a megvalósulás útjában. Ezek közül az egyik az, hogy az Intel megoldása csak az elektronok cserélődését oldja meg, nem pedig direkt módon közvetít áramot, márpedig ez a különféle kütyük töltésénél elengedhetetlen. Amennyiben ezt sikerülne megoldani, még így is beletelne néhány évbe a rengeteg engedélyeztetés és biztonsági tanúsítvány megszerzése. Ugyanakkor üzleti fogásként sem lenne utolsó a cégek számára (főként vendéglátó-ipari cégekre gondolunk), ha vásárlócsalogatóként használnák az ingyenes, vezeték nélküli notebooktöltés lehetőségét, de a reptereken is létre lehetne hozni olyan pontokat, amelyek a táskában lévő noteszgépet töltenék a felhasználó beavatkozása nélkül.
Félreértés ne essék, szeretjük az egeret, de vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem, vagy csak körülményesen használható. Tegyük fel, hogy ülünk a nappaliban és tévével összekötött notebookról nézünk egy filmet, vagy a számítógépről hallgatjuk MP3-ainkat, miközben a szoba másik végében dolgozunk. Ilyen esetben mindig az egérhez kell nyúlnunk, ha valamilyen változást szeretnénk végrehajtani. Ehhez pedig természetesen mindenképpen fel kell kelnünk és elmenni az egérig, netán a távirányítóig. A mérnökök már régóta dolgoznak olyan megoldáson, amely kényelmesebbé, „egérmentessé” teszi mindennapjainkat – hangfelismerés, agyhullámelemzés –, de tökéletes megoldást még nem találtak… eddig.
A hangfelismeréssel ellentétben a kézmozgással kiadott parancsok felismerése sokkal egyszerűbb feladat, tehát „kézenfekvő” ötlet ennek hasznosítása a számítástechnikában és a szórakoztatóelektronikai eszközöknél. A megvalósítás szinte pofonegyszerű, csupán egy számítógéphez csatlakoztatott kamera kell, ami folyamatosan figyeli kézmozdulatainkat, a felismert utasításokra pedig elvégzi az előre beprogramozott parancsokat.
A kézmozdulat-felismerésre elvileg már egy percet sem kell várnunk. A Toshiba felvállalta az úttörő szerepét és a Qosmio G55 notebookban már elérhető a technológia egy korai változata, ezáltal médialejátszás során a gép képes felismerni a kézmozdulattal kiadott parancsokat. A vállalat állítása szerint a Toshiba tévékben is találkozhatunk majd a rendszer továbbfejlesztett változatával, amit szintén egy apró kamerával valósítanak meg, de a 2012-es indulásig – az amerikai PC World tesztje szerint is – bőven akad csiszolnivaló a találmányon.
A Google mindenhol ott van és valamilyen szinten mindenben benne van, a webböngészőtől a mobiltelefonokig. Lassan a „Google-verzumban” töltjük mindennapjainkat és hamarosan nem is kell azt elhagynunk soha – főleg akkor, ha a Google elkészíti a saját operációs rendszerét.
A Google minden, vagy még annál is több. A Google CheckOut alternatívát kínál a PayPalra, a Street View-val lehetőségünk nyílik az utcákon készült fotók megtekintésére, de az igazi nagy durranás a Google Chrome böngésző, amelynek béta-változata a megjelenést követő első 24 órában rögtön 1 százalékot hasított ki magának a böngészőpiacból. A Chrome mellett említhetnénk a szárnyait bontogató, Apple iPhone-gyilkosnak kikiáltott Androidot is, a Google saját mobiltelefonos operációs rendszerét.
A Google folyamatosan terjeszkedik és a Chrome-mal a szoftvervilágban is megmártózott, nem kevés sikerrel. Most már joggal várhatjuk, hogy a Google hamarosan egy nagyobb fába vágja a fejszéjét – azaz saját asztali operációs rendszer készítésére adja a fejét. Itt most nem feltétlenül egy Microsoft Windows-ellenlábasra gondolunk, mivel azt az operációs rendszert szinte lehetetlen feladat lenne letaszítani a trónjáról. Egyrészt a Google-nek meg kéne birkóznia az aknamezőnek titulált hardvergyártók driverkészítő részlegével, a megszokásokat kedvelő konzervatív otthoni felhasználókkal, valamint azokkal az üzleti felhasználókkal is, akik speciális, direkt célokra kifejlesztett alkalmazásokat futtatnak windowsos gépeiken. Egy nyílt forráskódú Linux disztribúció Google-köntösbe bújtatva, egy olcsó hardverrel kiegészítve viszont járható út lenne az óriáscég számára, nem utolsósorban alaposan megváltoztatná a PC-kkel kapcsolatos szemléletet, hatalmasat nyitva ezáltal az Open Source világ felé, amit a kisebb cégeknek eddig nem sikerült felvirágoztatniuk.
Tavaly mutatta be a Microsoft a Surface-t mint technológiát és fizikai hardvert, amely nem más, mint egy érintőképernyő. Az érintéssel vezérelt eszközök előnyét nem kell ecsetelni, éppen ezért sokan ezzel álmodják meg a jövő eszközeit. A Surface nem rossz, sőt egyesek szerint egyenesen lenyűgöző, jelen pillanatban azonban az érintőképernyős megoldások királya az Apple iPhone MultiTouch-technológiája.
A PDA-k és az eddig ismert érintésérzékeny eszközök egyik nagy hátránya, hogy a navigálás csak egyetlen ujjal lehetséges rajtuk, ezzel szemben a MultiTouch-technológia képes egyszerre több ujj lekövetésére is. Az Apple által bejegyzett és levédett technológia olyannyira sikeres, hogy bekerült az ASUS Eee PC 900-ba és a Dell Latitude tablet PC-be, valamint természetesen már az Apple egyes gépeibe is. Most a világ szeme az Apple-re szegeződik, hátha e technológiának köszönhetően sikerül végre felrázni a táblapécék piacát.
Nem az a kérdés, hogy mikor lesz MultiTouch, hiszen az már 2006 óta létezik, hanem az, hogy milyen ütemben fog elterjedni és milyen gyorsan képes leváltani a hagyományos „egyujjas” touchpadokat, illetve egyes eszközöknél a fizikai billentyűzetet. Az iSuppli adatai szerint 2006-ban kevesebb mint 200 ezer MultiTouch-eszközt szállítottak le, de 2013-ra 833 milliós eladást prognosztizálnak.
Képzeljük el a következő helyzetet: bejelentkezünk egy légitársaság weboldalára, elintézzük az utasfelvételt, kinyomtatjuk a beszállókártyát és imádkozunk, hogy ne veszítsük el a reptérig. Vagy a rosszabbik eset, hogy hazautaznánk, de a szállodánkban nincs lehetőség nyomtatásra, emiatt még internetről sem tudunk bejelentkezni, tehát jegyünkkel a kézben kénytelenek vagyunk a reptéri sort végigállni.
A fenti példa csak egy a sok közül, hogy néha milyen körülményes a papíralapú dokumentumok kezelése, ezért a megoldást sokan a „papírmentes irodában” látják, ami sokféleképpen valósítható meg.
Az emberek egyszerűen képtelenek egy picit is elszakadni papírtól, ezért amit lehet, azt mind kinyomtatják. Nézzünk körül! Bármilyen ügyet intézünk, legyen az banki, hivatali, vagy egyéb eljárás, mindenhez oldalak kinyomtatása kell, amihez persze legalább ugyanennyi aláírás szükséges. Ráadásul sok esetben hiába nyomtatjuk ki a számunkra fontos dokumentumot, ha aztán az íróasztalon felejtjük, márpedig ez nem ritka eset. Az igazi megoldást a papírmentes iroda jelentené, ami annak ellenére, hogy nem új keletű elképzelés, a mai napig nem sikerült bevezetni – vagy legalábbis elég kevés helyen. Ennek számos oka közül az egyik legfontosabb, hogy eddig nem állt rendelkezésünkre olyan ideális és legfőképpen univerzális eszköz, amivel kényelmesen megvalósíthattuk volna az elképzelést. Talán a PDA-knak volt a legnagyobb esélye, mégis elbuktak. Megszületett viszont az ideális megoldás, amit a legritkább esetben felejtünk otthon, ráadásul – hála a fejlődésnek – már tudásban is felveheti a versenyt a számítógépekkel. Ez pedig a mobiltelefon.
Számos mobiltelefon és szoftver létezik már, amelyek együttesen képesek lennének kiváltani a papírt, ám ezek nálunk még nem, inkább az Egyesült Államokban kezdenek egyre népszerűbbé válni. Terjednek a mobilos vonalkódok, a digitális koncertjegyek és néhány amerikai reptéren az említett problémára is van már megoldás. Idehaza a próbálkozások még szinte gyerekcipőben sem járnak…
Talán majd a BKV SMS-vonaljegy – valamikor, a következő évtizedben.
