Hirdetés

A szárazföldi hadviselés jövője



|

A brit BAE Systems sci-fibe illő koncepció és technológiák terveit hozta nyilvánosságra.

Hirdetés

A hadiipari vállalat akadémikusok, felsőoktatási intézmények, potenciális beszállítók megkérdezésével 47 olyan technológiai eljárást dolgozott ki elméletben amelyek javítanának a jelenleg rendszerben tartott szárazföldi katonai járművek hatékonyságát, valamint kiköveznék az utat az eljövendő évtizedek gépezetei számára. A cég illetékeseinek állítása szerint az új módszereknek köszönhetően fokozottabb védelmet tudnak nyújtani a kezelőfelületnek és akár 60 százalékkal lehet csökkenteni az üzemanyag fogyasztást.
Az FPV (Future Protected Vehicles) program keretében összesen 567 technológiát és 244 jármű koncepcióját vizsgálták meg, amelyek két feltételnek kellett eleget tegyenek: a jármű tömege nem haladhatta a 30 tonnát, tűzereje pedig nem múlhatta alul a brit hadsereg aktuális nehéz tankja, a Challenger 2 ütőképességét.
A Hisham Awad vezette FPV csapat a legjobb ötleteket összegyúrva végül hét jármű koncepciójával rukkolt elő.
Pointer: Mozgékony, nehéz terepen is bevethető felfegyverzett robot, amely hosszú és veszedelmes felderítésen lehet a katona társa, vagy akár helyettesítheti is őt.
Bearer: Moduláris platform, amely különböző célokra szerelhető fel (légvédelem, orvosi segítség, stb.)
Wraith: Önműködő, álcázott felderítő jármű.
Safeguard: Nagy méretű páncélozott szállítójármű, amely gyalogság, valamint kisebb járművek mozgatására alkalmas, illetve parancsnoki központként is funkcionálhat.
Charger: Villámgyors csapásmérő jármű átkonfigurálható rakétarendszerrel és méretéhez képest hatalmas tűzerővel.
Raider: Kis méretű, önműködő felderítő és támadó jármű választható fegyverzettel és felszereléssel.
Atlas: Átalakítható automatizált konvoj rendszer, amely az előtte haladó járművet magától követi, így nem kell feleslegesen sofőrök életét veszélybe sodorni.



Az ötletek egy részét akár már most meg lehetne valósítani.
- Továbbfejlesztett olajszűrő távolítaná el a vizet és egyéb parányi szennyező részecskéket a motorolajból, minek hála kitolódna a motor várható élettartama, és szükségtelenné válna a gyakori olajcsere.
- A járművekbe integrált kézi célmeghatározó berendezések növelnék azok rugalmasságát, és hatékonyságát.
- Termo-elektronikus generátor használná ki a jármű belseje, illetve a kipufogó cső közötti hőmérséklet különbséget, csökkentve az üzemanyag felhasználást, növelve a rendelkezésre álló áram mennyiségét, illetve javítva lopakodás képességét.



Néhány gondolat azonban még további vizsgálatot, elemzést érdemel, ám a BAE lát bennük fantáziát.
Izzadó járművek: A gázolajból, vagy az üzemanyagcellából kivont vizet a jármű borításának pórusain át a szabadba juttatva csökkenti annak hőkibocsátását. Az erre a célra felhasznált vizet össze lehetne gyűjteni, fogyaszthatóvá tenni, hogy a katonák tovább maradhassanak a terepen.
E-álcázás: Elektronikus tinta segítségével a jármű álcázása mindig a környezethez idomulna.
Integrált biometrika: Tömeghelyzetben (útakadály, tüntetés, stb) arcfelismerő és az emberi viselkedést modellező szoftver segítségével lehetne kiszúrni és azonosítani a potenciális bajkeverőket.
Aktív védelem: Becsapódás előtt semmisíti meg a lövedékeket, illetve tönkreteszi az ellenség célzóberendezését, továbbá mozgatható páncélelemekkel növeli a védekezés hatékonyságát. Ide tartozik még a jármű felett lebegő elektromágnesek gondolata, melyek a légitámadás ellen nyújtanának fedezéket.

 

 

 

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.