Hirdetés

Nobelt ért az isteni részecske



|

Az idei fizikai Nobel-díjat Peter Higgs és François Englert kapta a Higgs-bozonnal kapcsolatos elméletek megalapozásáért.

Hirdetés

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia ma délután, szokatlanul hosszú késlekedést követően jelentette be, hogy kik nyerték a 2013-as fizikai Nobel-díjat. A világ legrangosabb tudományos elismerését az idén Peter Higgs és François Englert kapta az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozonnal kapcsolatos kutatásaiért. Az indoklás szerint a két fizikus elméletei révén nagyban hozzájárult annak megértéséhez, honnan származik a világegyetemet felépítő részecskék tömege.

A díj, amelyet hivatalosan decemberben adnak át Stockholmban, komoly anyagi elismeréssel jár: Higgs és Englert nyolcmillió svéd koronán (több mint 273 millió forinton) osztozhat majd.

Hirdetés

A 84 éves Higgs, az Edinburghi Egyetem nyugdíjas professzora 1964-ben, a Higgs-mechanizmus alapjainak lefektetésekor jósolta meg a nevét viselő részecske létezését. Kicsit lemaradt: elméletét két héttel azután publikálta, hogy a belga Englert a brüsszeli Université Libre de Bruxelles professzora egy fizikustársával, Robert Brouttal közös dolgozatában maga is arra a következtetésre jutott, hogy az elemi részecskék egy „láthatatlan erőtérnek” köszönhetik a tömegüket.

Az Európai Nukleáris Kutatási szervezet, a CERN két független kutatócsoportja tavaly júliusban jelentette be, hogy a Nagy Hadronütköztetőben (LHC) végzett kísérleteik során sikerült bizonyítékot találniuk egy, „a Higgs-bozonhoz nagyon hasonló” részecske létezésére.

A CERN hivatalosan még nem erősítette meg, hogy valóban a híres bozont találták-e meg, csupán annyit közöltek, „egyre valószínűbb”, hogy a természet alapvető működését leíró standard modell bizonyítása szempontjából is meghatározó jelentőségű szubatomi részecskére bukkanhattak rá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.