ZyXEL NAS520 – az erő legyen veled!



|

Alaposan leteszteltük két meghajtót fogadó, megfizethető hálózati háttértárat.

Az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az otthonokba szánt hálózati adattárak, azaz a NAS-ok kínálata. A korábbi, jellemzően egyetlen merevlemezzel dolgozó megoldások szerepét sorra veszik át a lényegesen nagyobb adatbiztonságot szavatoló kétlemezes eszközök, azonban ezek vételára még jó esetben is minimum kétszerese az azonos tudáskészletű, szimpla háttértárral rendelkező termékekénél. Szerencsére akadnak a piacon kedvezőbb árcédulával kecsegtető alternatívák is, amelyek közül elődei népszerűsége okán sokak számára lehet érdekes vétel a ZyXEL "NAS520" néven forgalomba kerülő újdonsága. Lássuk, mit kínál hozzávetőleg 50 ezer forintért cserébe a tajvani gyártó!


A jó fellépés fél győzelem

Az alapvetően otthoni közegbe szánt eszközök esetében mindig kritikus tényező a külcsín, amely tekintetében a ZyXEL újdonsága nem teljesít rosszul: habár a formaterv alapvetően továbbra is a kategóriában jellemző cipősdobozra hajaz, az előlap íveltsége némi változatosságot visz az unásig ismert testbe. Ötletes megoldás, hogy az előlap egyetlen mozdulattal eltávolítható, mivel a rögzítésért mindössze néhány mágnes felel; a kialakítás előnye, hogy a NAS szerszám nélkül is szerelhetővé válik, hátránya azonban, hogy figyelmetlenség esetén könnyen a lábunk alá kerülhet a törékeny burkolat. Érdekes kettősség, hogy az előlapon elhelyezett, SDXC kártyákat fogadó aljzatot, illetve az USB 3.0-ás kaput takaró lemezke rögzítése már klasszikus, pattintható úton valósul meg, márpedig ennek nyitása és zárása a mindennapos használat során lényegesen gyakrabban történik majd meg, mint például a merevlemezek cseréje.


Az előlapi panelen található még a bekapcsológomb, a csatlakoztatott külső meghajtó szinkronizálására szolgáló gyorsgomb, illetve három darab, kétszínű visszajelző LED is; utóbbiak közül kettő a behelyezett háttértárak státuszáról ad (nem feltétlenül mérvadó) tájékoztatást. A fénydiódák alapesetben hófehérben pompáznak, probléma esetén viszont élénkpirosra váltanak; ez a megoldás gyors áttekintést szavatol, ami mindenképpen előny egyes versenytársak túlbonyolított megoldásához képest. Érdekes módon a gyártó logója nem került fel a készülék frontjára, így ezzel kapcsolatban csak a műanyag oldallapokon elhelyezett felirat ad tájékoztatást. A hátlap vonatkozásában semmilyen különlegességről nem számolhatunk be; a 2 darab USB 3.0-ás kapun, illetve a szintén 2 darab gigabites Ethernet aljzaton felül csak a 90 milliméteres ventilátor dobja fel az egybefüggő plasztik burkolatot.


Csapjunk a lemezek közé!

A fizikai gombbal, Wake-On-LAN szolgáltatással, illetve időzíthető módon egyaránt kezdeményezhető rendszerindítás viszonylag gyorsan megtörténik, így a két darab, RAID1 kötetbe szervezett merevlemezzel már a bekapcsolást követő 149-ik másodperc környékén használatba vehető az eszköz. Mindez nem is meglepő, ha tudjuk, hogy a NAS szívét egy 1,2 GHz-es órajellel rendelkező, kétmagos "FreeScale FS1024" megoldás képezi, amely kereken 1 GB-nyi DDR3-as RAM társaságában teljesít szolgálatot. A nyers teljesítményt mindezek okán nem érheti kritika, a fájlműveletek gyorsak, és a kezelőfelület reszponzívitásával sem adódtak gondjaink.


Nagy kérdés azonban a SoC egységek kapcsán az energiaigény, illetve ezzel összefüggésben a hűtés hatékonysága is; habár a ZyXEL újdonsága nem éppen forrófejű, a hűtőrendszer működésbeli sajátosságaiért mégsem tudtunk őszintén rajongani. Az általános zajszinttel kapcsolatban elmondható, hogy vitán felül jelentős előrelépés történt az előző generációs modellekhez képest, azonban aki minden körülmények között csendes NAS-t keres, az továbbra se a ZyXEL SOHO termékpalettáján keresgéljen. Az aktív hűtés zajszintje alapjáraton kifejezetten halk, a légáramlatok által keltett susogás éjszakai viszonyok között azonban egyeseknek talán így is sok lesz majd.


Sajnos ennél lényegesen nagyobb problémát okoz a merevlemezek fordulatából eredő konstans hanghatás, amelyet a "NAS520" méretes teste jelentősen felerősít; a teszt során többféle háttértárral is próbára tettük a készüléket, amely nyomán nyugodtan állíthatjuk, hogy ha valaki hálószobába tervezi elhelyezni az adattárat, semmiképpen ne adja alább a 2,5 hüvelykes meghajtók alkalmazásánál. A klasszikus 3,5 hüvelykes diszkek közül még a leghalkabb, 5400 fordulat/perc sebességű típusok is hangosnak bizonyulnak az öblös testben, nem beszélve az igazán tempós példányokról. Mindebben szerepe lehet az egyébként igen ötletes, az adattárak készülékbe történő rögzítésére szolgáló fiókoknak is, amelyek segítségével - optimális esetben - néhány pillanat alatt megoldható a lemezek csavarmentes beszerelése. Sajnos ez a "bepattintós" megoldás amellett, hogy némi mozgásteret enged a háttértáraknak, kényszerű kompromisszumokat is magával hoz, hiszen a 2,5 hüvelykes lemezekhez nem használható, így aki ilyen meghajtót szeretne építeni a NAS-ba, mindenképpen gondoskodjon szabványos méretű csavarokról a beüzemelés napjára.


Ha már szóba kerültek a merevlemezek: a "NAS520" az adatok tükrözésére hivatott RAID1 mód mellett a kapacitás kiterjesztésére szolgáló JBOD, illetve RAID0 kötetek létrehozását is lehetővé teszi. Ahogyan az az alábbi táblázatból is látható, a kötet típusának függvényében egyes esetekben igen jelentős tempókülönbségre számíthatunk az adatátvitel során, így már kezdetben célszerű tisztázni, hogy a biztonság, vagy a teljesítmény pártján kívánunk állást foglalni. A kötetkezeléshez kapcsolódó műveletek egy egyszerű, átlátható felületen zajlanak, ráadásul a tárolótömbök kialakításában egy varázsló asszisztál, amely bárki által könnyedén értelmezhető lépésekben segít kialakítani az alapvető konfigurációt.


Sajnos a menet közben is cserélhető háttértárak menedzsmentjével kapcsolatban egy igen csúnya hibával szembesültünk a teszt során: amennyiben a kialakított RAID1 kötetünk egyik taglemeze elérhetetlenné válik, a készülék előlapján megjelenő piros piktogram tájékoztat a fennálló problémáról, azonban a LED a meghibásodott tároló cseréjét követően már nem jelez további tennivalót, és normál állapotra vált vissza. Márpedig ebben a fázisban a logikai kötetünk még nem ép, hiszen annak ellenőrzésére, majd a tagok közötti szinkronizálásra csak a NAS felületén kézzel kiadott parancsot követően kerülhet sor. Mivel az említett műveletsor automatikusan nem kezdeményezhető, a félrevezető tájékoztatás extrém esetben akár adatvesztéshez is vezethet, amennyiben a későbbiek során a másik merevlemez válik részben, vagy egészben elérhetetlenné.

A teszteket minden esetben kétszer végeztük el, egy 10,7 GB-os ISO fájl felhasználásával. A mért értékek közül a kedvezőbb került feltüntetésre.


Sajnos az egyszerű üzembe helyezhetőség a részletes beállítások tekintetében már egyáltalán nem igaz, hiszen a nagynevű konkurensekkel ellentétben a ZyXEL továbbra is egy kissé "pilótavizsgás", a magyar nyelv kihívásaival meglehetősen nehezen boldoguló webes felületet biztosít az eszközeinek menedzseléséhez. Alapvető számítástechnikai jártasság birtokában semmilyen gondunk nem akadhat a "NAS520" finomhangolásával, ennek hiányában azonban garantáltan kénytelenek leszünk majd szakemberhez fordulni, ha például harmadik féltől származó letöltésvezérlőt szeretnénk használatba venni, vagy egy privát hálózati megosztást kívánunk létrehozni a frissen vásárolt háttértárunkon. A helyzetet tovább rontja, hogy a néhány mondattal ezelőtt említett, egyszerűsített felületről a kötetkezelésen, a média tartalmak lejátszásán, valamint az alapszintű állapotellenőrzésén felül gyakorlatilag semmit sem érhetünk el, így előbb vagy utóbb mindenképpen rá leszünk kényszerítve a nehézkes menürendszer használatára.


A tudáskészletet tekintve jó hír, hogy a beépített funkciók köre utólag telepíthető alkalmazások segítségével tovább bővíthető, azonban az újfent csak tény, hogy ezek kínálata közel sem olyan bőséges, mint amelyet egyes konkurenseknél megszokhattunk. Szerencsére a rendelkezésre álló programok között a népszerű Transmission kliens mellett többek között Google Drive szinkronizálásra szolgáló alkalmazást, Galéria modult, illetve WordPress blogmotor futtatására alkalmas környezetet is találhatunk, illetve, egy speciális modul révén az eszközünk tartalmának elérését akár a ZyXEL felhőjén keresztül távolról is megvalósíthatjuk. Utóbbira a gyártó a "NAS520" kapcsán, mint kulcsfunkcióra tekint, ennek megfelelően a szisztéma kidolgozott, a regisztrálás és a használatbavétel pedig játszi könnyedséggel megvalósítható.


Bármennyire is perfekt azonban egyes területeken a ZyXEL üdvöskéje, általánosságban véve elmondható, hogy a készülék funkcionalitása a legtöbb esetben elmarad a konkurens megoldásoknál látottakhoz képest, igaz, ez elsősorban azokat érinti majd, akik kisirodai használatra vásárolják meg az újdonságot. Nem kapunk például RADIUS szervert, vagy Active Directory támogatást, márpedig ezen technológiák alkalmazása ma már alapvető a néhány dolgozót foglalkoztató kisvállalatoknál is. Persze, mondhatjuk, hogy minderre nincs is szükség ebben az árkategóriában, azonban - mint mindent - ezt is a versenytársak által alkotott mezőny tükrében érdemes vizsgálni.


Örömre adhat okot, hogy SOHO termékekben ritkán látott, ám igen hasznos megoldásként a gyártó két hálózati interfészt is épített az eszközbe, amely révén a NAS fokozott üzembiztonságot, illetve nagyobb teljesítményt kínálhat produktív környezetben. A LAN csatlakozók ennek megfelelően képesek "teaming" üzemmódra, azaz redundáns kábelezés és port menedzsment mellett az elméleti adatátviteli sebesség akár meg is duplázódhat. Otthoni környezetben ebből a funkcióból elsősorban akkor profitálhatunk, ha egyszerre több eszközről kívánjuk elérni a megosztott mappáinkat, emellett rendelkezünk a szükséges hálózati eszközökkel, egyéb esetben maximum a megkettőzött kábelezésből fakadó fokozott üzembiztonság szól majd a megoldás alkalmazása mellett. Hogy a gyakorlatban ezen eszközök hiánya mellett jelent-e mérhető különbséget az átviteli sebességben a két interfész egyidejű használata, arról tájékoztatást nyújt a fentebb már említett táblázat, mindenesetre az jól látszik, hogy a teljesítmény tekintetében elsősorban nem a duplikált LAN jelent majd előrelépést, vagy éppen szűk keresztmetszetet.


Az üzembiztonság tekintetében ugyanakkor váratlanul jól teljesített a kétkábeles kiépítés, hiszen a NAS egyetlen adatcsomag kiesése nélkül vészelte át a mesterségesen előidézett kábelszakadásból adódó szituációt.


Verdikt

Igen veszélyes terepre tévedt a ZyXEL, amikor a "NAS520"-at az ötvenezer forint környékén megvásárolható termékek szegmensébe pozícionálta. Ebben a kategóriában már alap a fejlett funkcionalitás, a könnyed kezelhetőség, illetve a kiforrott szoftveres támogatás, amelyek tekintetében a ZyXEL újdonsága (egyelőre) nem szerepel fényesen. Habár maga az eszköz a stabilitásával, letisztult megjelenésével kellemes benyomást tett ránk a tesztidőszak során, a közvetlen konkurensek tükrében - ezen az áron - nem tudjuk feltétel nélkül ajánlani a készülék megvásárlását. Annál is inkább így van ez, mert házon belül is találhatunk nála jobb alternatívát, feltéve, hogy lemondunk a megkettőzött hálózati kapcsolatból eredő (vélt, vagy valós) előnyökről.


A "NAS520" a cikkünk írásának pillanatában bruttó 50 ezer forint környékén vásárolható meg, amely sok, nagyon sok pénz egy alapvetően otthoni felhasználásra termett, részben kiforratlan szoftveres háttérrel rendelkező kétrekeszes adattárért. Hiába bivaly erős a hardver, és megfelelően minőségi a felépítés, ha a tudáskészlet tekintetében számtalan hiányossággal szembesül az egyszeri felhasználó. Megítélésünk szerint ez az eszköz a hazai piacon hozzávetőleg a 38-40 ezer bruttó forintos árcédula társaságában lenne észszerű választás, ennek hiányában azonban olyan versenyzőkkel kerül egy szorítóba, amelyek a hozzáadott szoftveres érték tekintetében mindenképpen jobb választásnak bizonyulnak tesztünk főszereplőjénél.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.