Hirdetés

Európában is elindult az Instagram Twitter-klónja



|

Már csak néhány napot kell várni, és mi is rárepülhetünk a Threadsre.

Hirdetés

Az Elon Muskhoz került Twitternek gyakorlatilag az akvizíció tavalyi lezárása óta nem volt egyetlen nyugodt perce sem, mivel az új tulajdonos rengeteg változtatást eszközölt az időközben X-re átkeresztelt mikroblogon, amelyekre többnyire kisebb-nagyobb felháborodásokkal reagált a közönség.

Ezt a káoszt igyekezett kihasználni a Meta, júliusban 100 országban indítva útjára a Threads nevű közösségi oldalát, amely az Instagramhoz szorosan kapcsolódva az egykori Twitter "józanul vezetett" alternatívája kíván lenni. A szövegalapú platform eddig a helyi digitális piaci jogszabályokkal való ütközések miatt nem volt elérhető az EU piacán, időközben azonban sikerült elsimítani ezeket.

Hirdetés

Európából meglátogatva ugyanis a Threads weboldalán szép csendben felbukkant egy visszaszámláló, amely arról árulkodik, hogy december 14-ével, vagyis e hét csütörtökétől nálunk is elrajtol majd a platform. Emellett a Meta az Instagram alkalmazásban is elrejtett egy utalást: aki az appon belül rákeres a "ticket" kifejezésre, felugrik egy digitális meghívó, a rajt dátumáról tájékoztatva az érdeklődőket.

Fontos megjegyezni, hogy a Threads továbbra is az Instagramhoz van láncolva, aki tehát nem tagja a képmegosztónak, az ide sem léphet be, ellenkező esetben viszont könnyen és gyorsan létrehozhatjuk a fiókunkat. Az egyébként külön alkalmazásból elérhető szolgáltatás indulásakor bejönni látszott ez a stratégia, miután az első napokban meglévő Instagram-ügyfelek milliói csatlakoztak az ellen-Twitterhez, később azonban már a felhasználói aktivitás látványos bezuhanásáról szóltak a beszámolók.

Nagy kérdés, hogy EU-s rajt vajon képes lesz-e megfordítani, vagy akár csak némileg tompítani ezt a trendet, melynek esélyeit növelheti, hogy a rivális X-et éppen tömegesen bojkottálják a hirdetők az antiszemitizmussal vádolt Elon Musk miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.