Hirdetés

Hadat üzent a Google-nek az európai médiapiac



|

Több mint 30 médiacég vádolja a keresőóriást azzal, hogy visszaél a piaci pozíciójával.

Hirdetés

A korábbi technológiákat lepipáló motorjával a Google keresőnek sikerült minden riválisát lemosnia a pályáról, így a szolgáltatás ma gyakorlatilag az internet kapujának számít, aki pedig szeretne kitűnni a tömegből, az kénytelen a vállalat hirdetési eszközeivel népszerűsíteni magát.

Ez viszont felveti a verseny torzulásának lehetőségét, ami miatt már több trösztellenes eljárás is indult, most pedig egy csoportos pert is kapott a nyakába a keresőóriás, egy sor fajsúlyos európai médiacég tolmácsolásában.

Hirdetés

A kereset benyújtói között több mint 30 szereplőt találunk, a listán olyan nevekkel, mint a német Axel Spriger kiadóóriás, a Magyarországon is aktív Ringier vagy a legnagyobb példányszámú osztrák napilap mögött álló Krone. A felperesek azzal vádolják a Google-t, hogy visszaél a hirdetési piacon gyakorolt domináns pozíciójával, a saját eszközeit preferálva a konkurens hirdetéstechnológiai megoldásokkal szemben, ami árt a piaci versenynek és súlyos anyagi kárt okoz a médiavállalatoknak.

"A Google erőfölénnyel való visszaélése nélkül a médiavállalatok lényegesen magasabb reklámbevételeket kaptak volna, és alacsonyabb díjakat fizettek volna az hirdetéstechnológiai szolgáltatásokért."

- áll a médiavállalkozásokat képviselő ügyvédek nyilatkozatában. Az Amszterdamban elindított per kezdeményezői most "nagyjából 2,1 milliárd eurós" kártérítést követelnek, érvelésükben pedig egyebek mellet arra hivatkoznak, hogy a francia versenyhatóság 2021-ben 220 millió eurós büntetésre ítélte a Google-t a fent nevezett gyakorlat miatt, miközben a brit, az amerikai és az uniós hatóságok is vizsgálódnak a témában.

A felperesek közleménye ide kattintva olvasható, benne az összes céggel, akik csatlakoztak a jogi hadjárathoz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.