Hirdetés

Kevés a tárhely? 8 TB-os hordozható SSD-vel segít ki a Samsung



|

Aligha fogysz ki a szabad tárhelykapacitásból a Samsung T5 Evóval.

Hirdetés

Számos egyéb terület mellett a Samsung a tárhelyek piacán is jelentős szereplőnek számít, merevlemezek és szilárdtest-meghajtók széles választékával szolgálva ki a vásárlókat. Ebbe pedig az egészen specifikus igényekről való gondoskodás is beletartozik, amit most egy akár 8 TB-os kivitelben is elérhető, hordozható SSD leleplezésével bizonyít a gyártó.

A Samsung T5 EVO-ra vélhetően nem fognak milliók rárepülni, akiknek viszont egy könnyen mozgatható, nagy teljesítményű fizikai tárolóra van szükségük, azoknak megfontolandó lehet a koreaiak legújabb ajánlata.

Hirdetés

A T5 EVO 2, 4 és 8 TB-os kivitelekben rendelhető, az utóbbi pedig egyben a maximális kapacitás is, ami ma a hordozható SSD-k piacán kapható, így a Samsung szó szerint kimaxolta a műfajt. A jelentős mennyiségű tárhely ráadásul kompakt formában ölt testet, az SSD ugyanis mindössze 95 x 40 x 17 mm-nyi helyet foglal a táskánkban, 102 grammos súly mellett.

A hordozhatóságot segíti, hogy a Samsung egy fület is épített a tárolóra, amivel tetszőleges helyekre rögzíthetjük. Ha pedig véletlenül leejtenénk, akkor sincs nagy gond, mivel a T5 EVO akár a 2 méteres zuhanásokat is át tudja vészelni. Ami a teljesítményt illeti, az USB 3.2 Gen 1 csatlakozóval ellátott SSD akár másodpercenkénti 460 MB-os írási és olvasási sebességet garantál, az adatokat pedig AES 265-bites hardveres titkosítással védi.

A T5 Evo 2 TB-os változata 75 990 forint lesz, a 4 TB tárhelykapacitású változat esetében 137 990 forintot, a 8 TB tárhelykapacitású változat esetében pedig 253 990 forintot kell kiadnunk. Magyarországon november második felében kerülnek majd forgalomb.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.