Hirdetés

Lélegzetelállító képeket küldött a sötét anyagot kutató Euclid űrtávcső



|

A júliusban felbocsátott eszköz segítségével fog elkészülni az eddigi legrészletesebb 3D-s térkép a világűrről.

Hirdetés

Július első napján indult útjára az Euclid nevű űrteleszkóp, hogy másfél millió kilométeres útját követően, kevesebb mint egy hónapon belül munkába is álljon. Az Európai Űrügynökség (ESA) távcsöve az L2-es ponthoz érkezett még a nyár derekán, hogy a Gaia és James Webb nevű eszközökhöz hasonlóan, keringés közben felvételeket készítsen a világűrről.

A küldetés Euclid Kollaboráció néven fut, melyben az MTA révén, Kovács András is részt vesz az intézmény Lendület Program néven futó projektjének munkájában. A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) kutatója reménye szerint munkájával hozzá fog járulni a sötét anyag és a sötét energia hat éven át tartó feltérképezéséhez.

Hirdetés

A kutatóközpont közleménye szerint az általunk ismert világegyetem 95 százaléka ismeretlen, hiszen úgynevezett sötét komponensekből áll, melyekről nincsenek pontos információink. Létezésükről is csak a világűrben található más, ismert objektumok elhelyezkedéséből, mozgásából és gravitációs tevékenységeiből következtethetünk.

Az ESA tudományos igazgatója, Carole Mundell professzor szerint a galaxisokat összetartó és gyorsabb mozgásra kényszerítő sötét anyag "működteti" a világegyetem gyorsabb tágulását is. A július vége óta dolgozó teleszkóp lehetővé teszi, hogy minden eddiginél inkább együtt vizsgálja ezeket a jelenségeket. Az általa készített képek egyszer talán a nem túl távoli jövőben megválaszolhatják a modern kozmológia és fizika legjelentősebb kérdéseit is.

Még alig néhány hónapja állt munkába az Euclid, de a szakértők szerint már most minden korábbit meghaladó részletességű felvételeket köszönhetünk neki. Tulajdonképpen az elért eredmények minden előzetes elvárást túlszárnyalnak. René Laureijs, a Euclid projekt egyik vezető tudósa azt nyilatkozta, hogy végre képesek egyidőben milliónyi galaxist megfigyelni és működésüket tanulmányozni. Minden jel arra mutat, hogy az eszköz be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket, hiszen már most olyan képeket küldött, melyek elkészítése földi teleszkópokkal lehetetlen lett volna. 

Az űrteleszkóp hat éven keresztül fogja majd 1 milliárd galaxis alakját és távolságát megfigyelni, akár évmilliárdokat visszatekintve a múltba. Így nyílik rá lehetőség, hogy az eddigi legnagyobb 3D-s  térképet hozza létre a feltárt kozmoszról. Ennek a jövőben elkészülő dokumentumnak a statisztikai vizsgálatát fogja végezni Kovács András, akinek munkáját Szapudi István, a University of Hawaii professzora is segíti.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.