Hirdetés

Már 3D-nyomtatott műlazac is kerülhet az asztalunkra



|

Új korszak kezdődhet az élelmiszeriparban a 3D-nyomtatás széles körű alkalmazásával.

Hirdetés

A 3d nyomtatás technológiáját már az 1980-as évek derekán feltalálták, de ekkor még nagyon korlátozott volt az alkalmazási területe, a gépek pedig óriásiak voltak és méregdrágák. Ahogy aztán az informatika, és az azt kiszolgáló tudományágak robbanásszerű fejlődének indultak, szép lassan váltak az addig megfizethetetlen eszközök a mindennapi életünk részévé, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan újabb és újabb módjára látunk példát felhasználásuknak.

Így nyomtattak már többek között működő rakétát, egy komplett házat, sőt sajttortát is. Az utóbbi azért lényeges mert talán ez az alkalmazási terület jelentheti az élelmiszeripar jövőjét.

Hirdetés

Noha a technológia segítségével nyomtattak már különböző egyszerű ételeket, még viszonylag új dolognak számít növényi fehérje felhasználásával "húst" előállítani. Két szempontból is fontos lehet azonban a jövőben, hogy mennyire bizonyul ez az eljárás működőképesnek és fenntarthatónak. Az egyik a dolog önmagában való innovációs értéke, vagyis hússzerű vegán alternatíva létrehozása, a másik pedig az állattartás aránytalanul nagy környezeti terhelésének mérséklése.

Amellett, hogy a tengerentúlon már egy ideje már van arra irányuló törekvés, hogy népszerűsítsék a nyomtatott műhús fogyasztását, a közelmúltban nyugati szomszédunk áruházainak polcaira is kikerült az első így készülő termék a Revo Foods nevű startup jóvoltából. A THE FILET - Inspired by Salmon nevű terméknek nagyobb részben fonalas gombákból származó mikrofehérje szolgáltatja az alapját. Ezt egészítik ki algával és hínárral, biztosítandó az étel tengeri ízét és textúráját.

A termék "A" nutriscore minősítést kapott, ami annyit jelent, hogy magas tápértékkel bír, fontos része lehet a kiegyensúlyozott táplálkozásnak, és nagyobb mennyiségben, illetve gyakran is fogyasztható. A cég nyilatkozata szerint fontos szerepe juthat a terméknek a túlhalászás miatt kihalás szélére sodródott halfajok megmentésében.

Egyelőre nem tudni, hogy az európai fogyasztók, hogy fogadják majd a különösnek ható újdonságot, de biztos, hogy a cégnek nem lesz könnyű dolga a génmanipulált élelmiszereket mereven elutasító kontinensen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.