Hirdetés

Óriásit zuhant a Samsung nyeresége



|

A koreai óriást két oldalról is szorongatja az iparágat sújtó visszaesés.

Hirdetés

Előzetesen egyetlen független elemzés sem árulkodott arról, hogy 2023 első fele fellendülést hozhatna a pandémia lecsengése óta gyengélkedő tech ipar számára, most pedig az Intel után a Samsung Electronics második negyedéves számai is bizonyítják, hogy nincsenek még kint a csávából a gyártók.

A 2023 április-május-júniusi szakaszát taglaló pénzügyi beszámoló alapján ugyanis a vállalat üzemi nyeresége 95%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, amit 60,01 billió koreai wonos (47,2 milliárd dolláros) bevétel mellett hozott össze a vállalat.

Hirdetés

A gyenge teljesítmény mögött nemcsak az okostelefonos piac mélyrepülése áll, hanem a memóriák iránti keresleté is, amelyekből a Samsung a piaci részesedése növelését hajszolva túl sokat gyártott, most pedig jelentős készletei vesztegelnek raktáron. A koraiakat tehát duplán sújtja számítástechnikai eszközök iránti kereslet mélyrepülése, ami az eladások összesített, 22%-os csökkenésében is tükröződik. A cég ugyanakkor arra számít, hogy a következő félévben már megindul a piac fellendülése.

"A globális kereslet várhatóan fokozatosan helyreáll az év második felében, ami az eredmények alkatrészüzletág-vezérelte javulásához vezethet. A kereslet ilyen mértékű élénkülése során azonban kihívást jelenthetnek a továbbra is fennálló makrogazdasági kockázatok."

- értékelte a későbbi kilátásokat a Samsung, amely a DRAM- és a RAM-eladások kapcsán a mesterséges intelligenciás szolgáltatásokkal jelentkező extra keresletben bízik. Habár a vállalat kétségtelenül gyenge negyedévet zárt, a befektetők még így is örülhetnek, a 670 milliárd wonos üzemi nyereség ugyanis  valamivel még felül is múlta a vezetőség pesszimistább, 600 milliárd wonról szóló előrejelzését.

A részvényesek ezért jól fogadták a jelentést, a beszámoló után legalábbis egy ideig emelkedőben volt a Samsung Electronics-papírok árfolyama.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.