Hirdetés

Beindult az AI-szájkarate: az Intel CEO szerint az Nvidiának csak szerencséje volt



|

Mindig izgalmas, amikor nagy technológiai vállalatok vezetői egymás üzleti eredményeit véleményezik; Pat Gelsinger azonban most talán túlzottan leegyszerűsített egy kb. 15 éves folyamatot.

Hirdetés

Az MIT kampusza nemcsak amiatt szuperizgalmas, mert világszinten az egyik legjobb mérnöki és technológiai tudáskészlet központosul benne, hanem mert bármikor a tanszéki naptárba kerülhetnek olyan kerekasztal-beszélgetések, melyek egy-egy résztvevője elképesztő mérnöki tapasztalattal és múlttal rendelkezik. Így történt ez nemrég, amikor Pat Gelsinger, az Intel vezérigazgatója vett részt egy diákok számára szervezett, a félvezetőgyártás jövőjéről szóló beszélgetésben. A téma iránt érdeklődők vélhetően ki is töröltek minden egyebet a naptárjukból, hiszen az óriásvállalat épp tökéletes példája annak, miképp lehet utat találni a világ egyik legnagyobb processzorgyártójaként abban a bizonytalan technológiai és gazdasági közegben, ami világunkat jellemzi. A beszélgetést érdemes végignézni, egy pontján azonban mintha picit túlhevült volna a mérnöki lelkesedés; kontextusában és abból kivéve sem hangzik túl jól az állítás.

Ha nagyon bulvárosra akarjuk fordítani a mondatokat, és a háttérben még vezérigazgatói szinteken zajló rivalizálást is sejtünk, akkor tulajdonképpen ez hangzik el arra vonatkozóan, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos technológiák berobbanása az Nvidia teljes piaci uralmát eredményezi. Hiszen nemcsak egy-egy gyorsítóval, hanem teljes, különböző területeket (munkaállomások, felhőinfrastruktúrák, HPC-klaszterek, szuperszámítógépek) lefedő ökoszisztémával rendelkeznek, avagy a pazar teljesítményű hardverek mellett a szoftveres fejlesztői környezetek, keretrendszerek is rendelkezésre állnak.

Eközben az Intel az AMD-vel karöltve próbálja behozni a lemaradását, ám nagyon nem így nézne ki az MI-gyorsítók piaca, ha a 2010-ben nem kaszálják el végleg a Larrabee-projektet. Azt a kezdetben még grafikai számításokra bevethető fejlesztést, ami kifejezetten GPGPU-feladatvégrehajtásra készült, alapjait tekintve masszív párhuzamos szálkezelésre tervezve. Ha valaki figyelte a kísérleti projekt helyzetet, akkor talán feltűnhetett, hogy mintha az Intel maga sem tudná, mit kezdjen a speciális architektúrával, és bár később már csak kifejezetten a HPC-piacokra koncentráltak vele az Nvidia Tesla-generációja mellett, az egész projektet elkaszálták a sorozatos késések és egyre növekvő pénzügyi erőforrásigények miatt.

Hirdetés

De ha ez nem így lett volna, akkor az Intel ma pont ott lenne, ahol az Nvidia; ez pedig egy óriási kihagyott lehetőség a jelenlegi CEO szerint. Kontextusában vizsgálva a mondatait, a szurkálódás valójában nem az Nvidia piaci fölényének szól, hanem a 15-20 évvel ezelőtti Intel-vezetőség döntéseire adott utólagos reakció. Az akkori menedzsment egyszerűen nem látta az irányt, és a folyamatos fejlesztési késések, áthangolások, stratégiaváltások miatt a végén egyre többen tekinthettek nyűgként a Larrabee-re.

Nem is kellett sokáig várni a reakcióra, a Larrabee-projekt idején az Intel csapatát erősító Bryan Catanzaro, aki most egyébként az Nvidia mély gép tanulási kutatási részlegének vezetői pozíciójában dolgozik, egészen tömören összefoglalta a miértet a két vállalat közti különbségre. A karrierváltása még akkor történt, amikor a Larrabee-projekt futott, így nem volt nehéz tiszta képet kapnia arról, hogy amint van vállalati vízió és annak megfelelő végrehajtás, a siker elérhető. Ez történt az Nvidia esetében, elképesztően szerencsés helyzet helyett egy végigvezetett stratégia és világos jövőkép vezette odáig a vállalatot, hogy megkerülhetetlen eleme legyen az AI-korszaknak.

Ha pedig ez nincs meg, akkor általában a rizikós projektek a kukában végzik. Akkor a Larrabee is túl kockázatosnak tűnhetett, ennek felemlegetése azonban érezhetően fájó sebeket tépeget abban a személyben, aki egyébként a projekt utolsó éveiben elhagyta az Intelt. 2021-ben azonban visszatért, és óriási lendülettel igyekszik felrajzolni azt a bizonyos víziót a cégóriás számára. Nem csodálkozunk a lelkesedésén, hiszen 18 évesen került az Intelhez, és az első szakasza 30 éves hosszúságban mérhető. Egyelőre úgy tűnik, hogy megvan a kellő stratégiai nézőpont is, de még nagyok sok tranzisztornak kell legördülnie a gyártósorokról ahhoz, hogy az Intel a jövő technológiáinak terén magabiztos szereplővé váljon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.