Hirdetés

Új technológiát védetett le a Sony – ezt tudhatja a cég következő generációs kontrollere



|

Az új megoldás minden eddiginél immerzívebb élményt ígér.

Hirdetés

Már a PlayStation 4 mellé is egy sokkal innovítívabb kontrollert csomagolt a Sony, mint amivel anno a Microsoft készült az Xbox One-hoz, a jelenlegi konzolgenerációval pedig még nagyobb lett a különbség a két konzol irányítói között. A kékeknek azonban eszük ágában sincs elengedni ezt az előnyt, és már javában dolgoznak a következő iteráción.

Legalábbis erre enged következtetni az a szabadalom, amit március elsején jegyzett be a Sony az Egyesült Államokban. A dokumentum egy olyan mechanizmust ír le, ami képes a kontroller súlypontját megváltoztatni. A gyakorlatban ez egy force feedback motornak tűnik, olyasminek, amivel az árkád játéktermi fénypisztolyokban találkozhatunk. Ebből adódóan egyesek arra következtetnek, hogy elsősorban a lövöldözős játékok profitálhatnak az új megoldásból.

Hirdetés

Bár az újdonságokra alapvetően vevők vagyunk, nem biztos, hogy mindenki örülni fog annak, hogy újabb és újabb extra motorok szívják a DualSense egyébként sem túl acélos akkumulátorát. Sokan panaszkodnak arra, hogy 3-5 órát is alig bír ki a kontrollerük a kedvenc játékukban, ez csak tovább csökkenhet, így remélhetőleg a PlayStation mérnökeinek erre is van terve.

Elképzelhető, hogy a technológia már a PS5 Pro kontrollerbe bekerül, de az is lehet, hogy csak egy jóval drágább extra kiadás megvásárlásával élvezhetjük az előnyeit.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.