Hirdetés

A Toyotát nem érdeklik az elektromos autók



|

A japán gyártó inkább a hibrid és a hidrogéncellás autókat fejlesztené.

Hirdetés

A Toyota nem hisz a Tesla Model S-éhez hasonló, tisztán elektromos hajtású autók jövőjében. Takeshi Uchiyamada egy hétfői rendezvényen nyilatkozva elmondta: az elektromos autók széles körű elterjedését nagymértékben gátolja, hogy a fejlesztőknek egyelőre nem sikerült jelentős áttörést elérniük az akkumulátor-technológia terén.

„A Toyota azért nem mutatott be egyetlen jelentősebb [teljesen elektromos hajtású autót] sem, mert nem hiszünk abban, hogy a piac vevő lenne ezekre” – mondta Uchiyamada a The Wall Street Journal-nek adott interjújában.

A Toyota egyébként jó kapcsolatot ápol a Teslával. Különféle alkatrészeket szállítanak a cégnek; sőt, nemrég egy 2,5 százalékos részvénytulajdon erejéig be is vásárolták magukat Elon Musk vállalatába.

Hirdetés

Uchiyamada a japán gyártó közép- és hosszútávú stratégiáját is felvázolta. A cég továbbra is a Prius-szal, ahogy Uchiyamada fogalmazott, „a [Toyota] jövőjének legfontosabb járművével” fogja ostromolni az alacsony fogyasztású autók piacát.

Ami a hosszabb távú terveket illeti, a cég mérnökei jelentős energiákat és rengeteg munkaórát fektetnek a piackész hidrogéncellás autók kifejlesztésébe; az elnök szerint a Toyota első ilyen modelljét már 2015-ben bemutathatják.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.