Érdemes még manapság Nokia telefont venni?



|

Elmúltak azok az idők, amikor a Nokia uralta a telefonok piacát, de a márka nem tűnt el teljesen - viszont nem is kell tőle sokat várni.

Az 1865-ben alapított Nokia a vécépapírtól a gumicsizmán át a fafeldolgozásig sok mindennel foglalkozott történelme során, a legtöbben viszont bizonyára a telefonjai miatt ismerik. A Mobira vállalat felvásárlása után, az 1980-as években lépett be a telekommunikációs piacra, és 1998-ban vette át a vezetést a Motorolától a mobiltelefongyártók versenyében, amikor az egyedi hátlapokkal felszerelhető, és így testreszabható 5110-esekkel és 3210-esekkel sikerrel meghódította a fiatalokat is.

A gyártó menetelése egészen 2007-ig kitartott, amikor azonban bemutatkozott az első iPhone, és erre nem tudott megfelelően reagálni. Miközben az Apple telefonjai és az androidos készülékek  egyre nagyobb teret nyertek, a Nokia a Windows Phone-ban hitt, ami nem volt egy kifizetődő döntés. 

Sok minden történt azóta, a Nokia telefonokért mostanában a HMD Global felel, akik nem a Xiaomival, az Apple-lel és a Samsunggal versenyeznek, vagy legalábbis nem a felső kategóriában - de ez nem jelenti, hogy ne volna olyan készülék a kínálatban, aminek vásárlását érdemes megfontolni.

Hagyományos élmény nagyon olcsón

Jó dolog az okostelefon, de nem biztos, hogy mindenkinek az kell - az idősebbek például jobban boldogulhatnak egy hagyományos kialakítású, nyomógombos modellel, egy olyan, néhány modern funkcióra is képes, de alapvetően telefonálásra és üzenetküldésre használható készülékkel, aminek működési módja azonnal érthető lesz számukra. 25 ezer forint alatt kapható a 150, a 3310, a 225 vagy az 5310 is, de ennél alig drágább a hajtogatós 2660. Nagy teljesítményre nem érdemes számítani, cserébe az akkumulátor sokáig bírja... és van Snake.

Okostelefon belépő szinten

Egy kategóriával feljebb találjuk a belépő szintű okostelefonokat, 50-60 ezer forint körüli áron kapható a Nokia G21, G11 és C21 is. Egyik sem képes a legújabb játékok legmagasabb minőségben való futtatására, 4GB RAM a csúcs és a processzor sem a legcombosabb, illetve a kijelzőik is hagynak kívánnivalót, de legalább Dual SIM-esek, két évig érkeznek rájuk Android-frissítések, akkumulátoraik pedig akár 3 napig is bírhatják egy töltéssel. Időseknek, a lassúságra kevésbé érzékenyeknek jók lehetnek.

Középkategóriás kalandok

A Nokiánál a csúcsot az X20 és X30 képviselik. Utóbbi tavaly év végén debütált, korrekt üzemidőt, strapabíró, környezetbarát módon megalkotott külsőt, és éveken át tartó szoftveres támogatást kaphatunk tőle, szép kijelző és képernyő alá rejtett ujjlenyomat-olvasó mellett. 50 MP-es OIS-es kamerája nem készít állejtős képeket, de nem is lesz szörnyű a végeredmény. Támogatja az 5G-s hálózatokat is. Az egy évvel korábbi X20 még jövőre is kap majd frissítést, 64 MP-es, Zeiss optikás, négyrészes kamerarendszerrel látták el, elegáns a külseje, akkumulátora pedig 2 napig bírja. Ez sem veszi fel a versenyt az iPhone-okkal, nem azoknak való, akik az okostelefonok minden lehetőségét maximálisan ki akarják használni, de a középkategóriában válogatva érdemes vetni rájuk egy pillantást.

Az tehát, hogy megéri-e Nokiát venni, egyéni ízlés kérdése - van, akinek igen, még ha ez a réteg nem is túl széles. Érdemes több szempontot is mérlegelni vásárlás előtt, de ha olcsón akarjuk megúszni, és nem fontos a maximális teljesítmény, akár a Nokiák között is találhatunk optimális modellt.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.