Hirdetés

A Google Glass nem bírja a stresszt



|

Számos probléma gyötörte az eddigi félkész Google Glasst, többek között a túl nagy figyelem.

Hirdetés

Az utóbbi években egyetlen technológia vagy termék sem osztotta meg annyira az embereket, mint az egyébként nagyon felkapott, jövőbemutató Google Glass. A webóriás okosszemüvege ugyanakkor soha nem volt kapható kereskedelmi forgalomban, mindössze egy alaposan túlárazott, fejlesztői prototípusként hagyta el a titkos labort. Az első Google Glasst azelőtt vonták ki a forgalomból, hogy valaha is eljutott volna a boltokba. 

Hirdetés

 

A kudarc oka

A Google Glass bukásának több oka is van, de az egyik legnagyobb kétségtelenül az, hogy annak ellenére, hogy félkész termék volt, túl nagy figyelmet kapott. Az 1500 dolláros termék igazából még évekre volt attól, hogy befejezzék, ugyanakkor folyamatosan generálták a rossz hírét minden irányból. Miközben rengetegen utálták és féltek tőle - főleg a magánélet biztonsága miatt -, addig a Google vezetői, a divatsztárok és a celebek folyamatosan próbálták meggyőzni a nagyközönséget, hogy a Glass érkezése elkerülhetetlen, és hamarosan bekövetkezik. 

 

A divatvilág is igyekezett felkapni a Glasst

 

A Google szemüvegét fokozatosan tiltották ki az elmúlt bő két év alatt kocsmákból, szórakozóhelyekről, autókból és mozikból. Aki egyáltalán merte hordani nyilvános helyen az eszközt, arra hamar ráaggatták a nem épp hízelgő "Glasshole" jelzőt. 

A Glass mostanra arra lett jó példa, hogyan ne akarjon egy cég bevezetni egy új technológiát a piacra. A Google sok hihetetlen projekten dolgozik: robotautók, hőlégballonokra szerelt Wi-Fi, moduláris okostelefonok, vércukormérő kontaktlencse. Az okosszemüveg nem lóg ki a sorból, mégis azt mutatta meg, hogy egy jó hardvernél és szoftvernél több kell ahhoz, hogy a világ elfogadja. 

 

Sok területen lehet elképesztően hasznos

 

Tavaly ősz végén maga a Google X feje vallotta be ráadásul azt, hogy az 1500 dolláros vételárnak legalább a 90 százalékát le kellene faragni, ha igazán elterjedt kütyüt akarnak varázsolni a szemüvegből. A túl korai figyelem és a magas ár mellett nem segített az sem, hogy Sergey Brin, a Glass marketingfőnöke Amanda Rosenberg és az Androidért felelős alelnök, Hugo Barra szerelmi háromszögbe keveredtek. Barra végül Rosenberget és a Google-t is elhagyta. 

 

Nincs vége

Bár a Google Glass helyzete nem a legrózsásabb, azért koránt sem halott a webóriás okosszemüvege. A projekt egy ideje az ékszerdizájner Ivy Ross és az iPod atyja, Tony Fadell kezeiben van. Fadell az alapoktól akarja újraépíteni a Glasst, tanulva az előd összes hibájából. Fadell múltját ismerve nyilvánvaló, hogy nem lesznek nyilvános tesztelések, addig nem állnak majd elő az új szemüveggel, amíg azt nem tökéletesítették. Hogyan változik, miket tud majd, és mennyire fogadják el az emberek? Mindez a jövő zenéje, de Fadellnél a szakértők szerint is jó kezekben lehet a Google Glass. 

 

Áttervezik

 

Ti hogyan újítanátok meg az okosszemüveget? Ebben a formájában szerintetek is bukásra volt ítélve?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.