Lekapcsolták a Dublint és New Yorkot összekötő csillagkaput, miután drogoztak és meztelenre vetkőztek előtte az emberek
Egyre betegebb dolgok történtek, így a dublini városi tanács kénytelen volt közbelépni.
Egyre betegebb dolgok történtek, így a dublini városi tanács kénytelen volt közbelépni.
Új, platformokon átívelő iparági szabványt vezetnek be a nem kívánt nyomkövetések észlelésére.
Három évvel az első teszt után már Európa és Amerika között is élő kapcsolatot teremtett az élő utcai videós közvetítés.
Az iPhone után a tableteknél is kidobja a fölösleget az almás cég.
Egy egész rendezvényt szentelt az Apple az iPad újdonságainak, és érthető, hogy ezt nem akarták egy sajtóközleménnyel letudni.
Bosszantó hibát produkálnak az Apple ID-k, és senki sem tudja az okát.
Ha ráuntál a pötyögésre, a táblázatkezelő akár a kézírásodat is készséggel átkonvertálja, és még gesztusokat is támogat.
Az Európai Bizottság friss döntése nyomán már biztos, hogy a Fortnite is visszatér az almás tabletekre.
Nem akármiről kapta a nevét a technológia, amivel talán épp e sorokat olvasva is a zenét hallgatod.
A zenei streaming platform nem hajlandó elfogadni az Apple szerződési feltételeit, amelyek szerinte megsértik az érvényes európai szabályozást.
A legismertebb táblázatkezelővel akár játszani is lehet, a Fallout-rajongók legnagyobb örömére.
A speciális eszköz megköti a vízben található apró műanyag-szennyeződéseket.
Nehéz elhinni, de az Apple végre pótolhat egy régi elmaradást a táblagépe kapcsán.
Bizarr üzleti modellben találkoztak a nagy teljesítményű gamer PC-k a mesterséges intelligenciával készült pornó iránti magas igénnyel.
A háztartások kétharmadában van olyan telefon, táblagép vagy laptop, amit se használni nem akarunk, se megválni tőle.
Két új vezeték nélküli fülest is prezentált a gyártó a Moto Buds és a Moto Buds+ képében.
A tengeri ökoszisztéma "lakmuszpapírja" komoly problémát jelez.
Az asztronauták ebben fognak lakni, amíg a Holdon tartózkodnak.
A videómegosztó szerint a továbbiakban nem fognak működni a hirdetéseket kiszűrő mobilos alkalmazások.
A csalók megbízhatónak álcázott prémium fiókokról terjesztik az álhíreket, ami nemcsak az X-en okoz problémát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.