Hirdetés

Egységes európai Kalózpárt születik 2014-re?



|

Hiába igyekszik az EU szigorúbb szabályokat hozni, közben az internet szabadságharcosai egyre komolyabban veszik ügyüket. Készek egyesülni is.

Hirdetés

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy az EP előtt egy igen komoly (és sokak szerint veszélyes) tervezet pihen, a jogvédők is egyre komolyabb eszközök bevetését szorgalmazzák, de az ellenerővel is számolniuk kell. A német példa azt mutatja, hogy ez az erő nem is elhanyagolható.



A hétvégén Prágában két napos tanácskozásra gyűltek össze a kalózpártok, amelynek nem titkoltan az volt a célja, hogy a 2014-es választásokra egy egységes európai Kalózpárt szülessen, hatékonyan képviselve az internet szabadságáért küzdők érdekeit. Mikulas Ferjencik, a Cseh Kalózpárt alelnöke az AFP-nek nyilatkozva elmondta, hogy a tárgyalások során sikerült megegyezni a leendő választási program alapjairól, ezek után a pártok külön egyeztetnek a részletekről.

Most már csak a megfelelő anyagi támogatáson múlik a siker, de az elhatározás megvan - itt az idő arra, hogy a SOPA, PIPA és ACTA (ez érinti Európát egyébként) árnyékában a kalózpártok is bekapcsolódjanak a politikai életbe, ne csak a zöldek, vagy a liberálisok külön csoportjaként, hanem önálló erőként. Erre a jelek szerint egyre nagyobb esélyük van.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.