Hirdetés

Állati jók az új Android emojik

|

Száznál is több új, illetve visszatérő hangulatjellel készült a Google az emojik világnapjára.

Hirdetés

Naphosszat vitatkozhatnánk arról, hogy a különféle emojik felbukkanása, majd elterjedése előrelépésnek tekinthető-e az emberi kommunikáció fejlődése tekintetében, de bizonyára sosem vergődnénk zöld ágra, mivel a hangulatjelek támogatói ugyanannyira hajlíthatatlanok, mint akik mélységesen elítélik alkalmazásukat. Mindettől függetlenül a közösségi médiában aktív felhasználók jelentős hányada előszeretettel biggyeszt legalább egy-egy szmájlit mondandója végére, vagy fejezi ki magát valamilyen különlegesebb emojival.

Hirdetés

Július 17-én, azaz pénteken ünnepeltük a hangulatjelek világnapját, és ebből az apropóból már megtudhattuk, mik lesznek az új iOS emojik. Természetesen a Google sem maradt adós, a cég ugyanis már az év elején bejelentette, összesen 117 hangulatjellel bővíti az Android 11 készletét, egészen pontosan 62 új karakterrel, valamint 55 különböző bőrszínű és nemű variációval. Emellett együttműködött a Monterey Bay Aquarium és a Victoria Bug Zoo szakembereivel annak érdekében, hogy autentikusabb külsőt kaphassanak az állatos emojik. Az eredmény valahogy ennek dacára is inkább rajzfilmszerű lett. Egyúttal számos hangulatjelent átdolgoztak, hogy sötét módban is jól mutassanak.

Az új és immáron végleges dizájn szerint megrajzolt emojikat az Android 11 őszi rajtját követően kezdhetjük el használni, a Beta 2-ben még a korábbi verziók szerepelnek.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.