Hirdetés

Itt a matrac, ami okosabb lehet a gazdájánál



|

Amikor ébren vagyunk, egyre több okos eszközzel vesszük körül magunkat, szóval itt az ideje, hogy alvás közben is ilyesmit használjunk.

Hirdetés

Elképesztően sok okos eszköz akad egy átlagosan modern háztartásban, ami azt jelenti, hogy a tévé, a telefon és az óra szinte már megszokottnak számítanak, míg a zárak, termosztátok, hűtők még az érdekesebb kategóriát képviselik. Ehhez jön hozzá egy újabb eszköztípus, ami az alvásunkat befolyásolhatja. 

Hirdetés

Nemrég írtunk arról, hogy aki alvásfigyelő funkcióval rendelkező okoseszközöket (okosórát, fitneszkarkötőt) használ, az jobban kipiheni magát, és már abban a cikkben is megemlítettük az intelligens matracokat, de nem szántunk rájuk túl nagy figyelmet. Most pótoljuk eme hiányosságot. 

Aki igazán pihentető álmot szeretne, eleve drágább matracot vesz, de szerencsére már ebből a tárgyból is létezik intelligens verzió, bár azt érdemes tudni, hogy elsődleges funkciójuk nekik is az, hogy figyeljék, miként alszunk. Abból, ahogy fetrengünk alvás közben (vagy helyett), megmondják azt is, hogy milyen a minősége az éjszakai sziesztának, és mikor vagyunk olyan állapotban, hogy többet kellene aludnunk, netán korábban lefeküdnünk. Ezekhez a nagyszerű dolgokhoz jöhetnek még olyan kiegészítő funkciók, mint a szívritmus, és a légzésfigyelés, és ezekből számolja, mennyit aludtunk, és abból mennyit töltöttünk a REM-fázisban, valamint mélyalvásban. Mindez annyiból jobb az okosórás megoldásnál, hogy pontosabb eredményt ad, hiszen előbbinek az is elég, ha elalvás előtt a nappaliban mozdulatlanul nézünk valami filmet, mert már ezt is alvásnak veszi, míg a tényleges fizikai jellemzők pontosabb képet adnak. 

Az intelligens matracok további érdekességei, hogy szabályozni lehet velük a hőmérsékletet, legalábbis olyan szinten mindenképpen, hogy akár fűthet is ránk, amennyiben szeretnénk, sőt, olyanok is akadnak, amik még légmozgást is tudnak produkálni, kétzónás rendszerben. Ami pedig az okosotthoni integrációjukat illeti, nem nehéz kikövetkeztetni, hogy hálózatra kapcsolódva mit lehet velük kezdeni. Többek között beállíthatunk olyasfajta automatizációkat, minthogy egy adott időpont után a matracra fekve, magától elhalványítja a fényeket, és lejjebb veszi a fűtést. Képesek továbbá együttműködni a digitális asszisztensekkel, így ha megkérdezzük például Alexát, hogyan aludtunk előző éjjel, a matrac szolgáltatta adatok mentén el fogja nekünk mondani. Természetesen ennek az egésznek elég komoly ára van, így nem csoda, hogy még a szerencsésebb országokban is csupán mutatóban találunk belőlük, de idővel bizonyára el fognak terjedni. Ugyanakkor például hagyományos matracból is akad 300.000 forintos, míg intelligenset is lehet venni ugyanennyiért, és így legalább lesz valami odahaza, ami felülbírál minket, amikor azt mondjuk, hogy "oh, nekem napi 6 óra alvás is elegendő", aztán meg felmegy az ember a forgalommal szemben az autópályára. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.