Hirdetés

Bárki vehet magának iPhone-jelszótörő kütyüt



|

Pár száz dollár kell csak hozzá, hogy feltörhessünk egy iPhone-t, az Apple pedig egyelőre nem reagált az egyre veszélyesebb trendre.

Hirdetés

Nem is volt még olyan régen, amikor az Apple telefonjait a legbiztonságosabbnak tartotta a szakma és a közvélemény egyaránt. Két éve az FBI szakemberei is vért izzadtak, hogy bejuthassanak egy terrorizmussal gyanúsított illető iPhone-jába, és hónapokig kardoztak az Apple-lel azért, hogy segítsen nekik ebben. Ehhez képest manapság elég hozzá egy kisebb összeg és egy netes rendelés.

Hirdetés

Amiért az FBI nemrég még állítólag egymillió dollárt fizetett hackereknek a fent említett esetben, az most már egy 500 dolláros kütyü tudja. Az EverythingApplePro videóval is bizonyítja, hogy az interneten rendelhető kütyü simán képes feltörni az iPhone 7 és 7 Plus készülékeket: a nem túl szofisztikált, brute force módszer az iOS 10-ben és az iOS 11 bétájában egyaránt megtalálható hibát használja ki, amely nem tiltja le az eszközt akkor, ha a belépés bizonyos számú próbálkozás után sem sikerül.

Épp ezért az eszköz addig "találgathat", amíg csak ki nem tekeri a megfelelő kódot, amely egy általános erősségű jelszó esetében pár perc alatt is összejöhet, igaz, a bonyolultabbaknál elmolyolhat akár napokig is. Mutatjuk.

Ahogy látható, a tesztelő három telefonnal is elvégezte a kikódolást, a kis eszköz pedig mindhárom esetben megadta a helyes PIN-kódot, amivel valóban fel is lehetett oldani a készüléket.

A dolog érdekessége, hogy már egy ideje pörög a neten információ erről a sérülékenységről, amelyet az Apple még nem foltozott be, sőt nem is reagált a hírekre. Talán majd nemsokára, amikor kijön az iOS 11 végleges változata - addig viszont érdemes tudni róla, hogy van ilyen eszköz, még ha nem is olcsó. Érdemes tehát minél hosszabb és bonyolultabb kódot választani, hogy legalább megizzaszthassuk a kódtörőket, ha épp a mi iPhone-unkra fájna a foga.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.