Hirdetés

Megújul és sötét lesz az asztali Facebook



|

Hamarosan érkezik az áttervezett, sötét módot is támogató asztali verzió a Facebookhoz.

Hirdetés

A Facebook nagyjából egy éve villogott először az áttervezett webes kezelőfelületével, akkor azonban még nem beszélt róla, hogy ezt mikor kaphatja meg mindenki. Most kiderült: tavaszig megérkezik. Ami azt illeti, az elmúlt hónapokban kevés felhasználónál már élesítették, hogy tesztelhessék és visszajelzést kaphassanak még azelőtt, hogy szélesebb körben is megjelenne. Akit beválogattak a bétatesztre, annál jelez az oldal, ezután lehet frissíteni, de bármikor vissza is hozható még a régi dizájn. 

Hirdetés

A Facebook ugyanakkor megerősítette, hogy mire szirmot bontanak a virágok, mindenki megkapja az új felületet, vagyis elvileg már nem kell sokat várni. Az egyik leginkább szembeötlő újdonság a sötét mód támogatása lesz, ami jól egészíti majd ki a világosabb és szellősebb alap felületet. 

További változásként kevesebbet látunk majd a klasszikus kék-fehér színpárból, miközben az oldalsávok szélesednek, a navigációs sáv pedig iOS-es stílust kap. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.