Hirdetés

Instant sötétségbe borul a Windows 10



|

A rendszer legújabb előzetesében egyetlen gombnyomással elsötétíthető lett a kezelőfelület.

Hirdetés

A Windows 10 éjszakai fény kapcsolója azonnal hatalmas siker lett a felhasználók körében, elvégre sokat segít azoknak, akik késő este is a PC mellett ülnek. 

Hirdetés

A rendszer ebben a módban kiszűri a kékfényt, a színhőmérsékletet szoftveresen változtatja úgy, hogy azok számára is segítsen a szemvédelemben, akiknek ehhez nincs hardveresen megfelelő monitoruk. 

Aki örült a Windows 10 éjszakai fényének, az örül majd egy kapcsolónak is, ami a Windows kezelőfelületét azonnal elsötétíti. A Microsoft a jelek szerint figyelembe vette az igényeket, legalábbis a 17733-as build erről árulkodik

A Windows 10 sötét módja az értesítési központban kapcsolható be, értelemszerűen egyelőre csak az új, Insidereknek szánt előzetes buildben. Bekapcsolás után az Intéző minden területe, ami általában fehér vagy szürkés, feketévé és sötétté változik. 

Miután a mód a Windows beállításaiban engedélyezve lett, mindössze három kattintásba telik a tökéletes esti munkakörnyezetet aktiválni (vagyis az értesítési központ megnyitása után csak az éjszakai fény és a sötét mód ikonjára kell rányomni, és száműztük a kékfényt, valamint a fehér kezelőfelületet). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.