Hirdetés

Kiszivárgott képeken a Huawei új okoskarkötője



|

Ha minden igaz, már csak néhány hetet kell várni a Huawei Band 9 rajtjára.

Hirdetés

Bölcsen döntöttek azok, akik eddig kivártak az okoskarkötő-vásárlással, a közelmúltban ugyanis két nagy gyártó, a Samsung és a Xiaomi is bemutatták a saját újdonságaikat a Galaxy Fit3 és a Smart Band 8 Pro képében, amelyek a képességeiket tekintve jelentősen rálicitáltak a felmenőikre, miközben megmaradt az okosórákénál jóval kedvezőbb árazásuk.

Aki azonban minden lehetőséget figyelembe szeretne venni, annak érdemes lehet még kitartania egy kicsit, hamarosan ugyanis a piac egy másik veterán szereplője, a Huawei is terítheti a lapjait a tavaly megjelent Band 8 utódjával.

Hirdetés

A Huawei Band 9 néven futó új generáció érkezésére már maga a kínai gyártó is célozgat a közösségi médiában, a német WinFuture viszont "egy óvatlan viszonteladónak" hála nemrég hozzájutott egy csokornyi hivatalos renderhez az eszközről, így már a formális leleplezés előtt láthatjuk, miként is fest majd a következő generációs fitneszkütyü.

A termékkategória ismerői a képek láttán joggal kiabálhatnak, a Band 9 ugyanis ránézésre kiköpött mása az elődmodellnek, csak a választható színek és szíjak változnak. Azt sajnos továbbra sem tudni, hogy a Huawei cserébe mivel dobja fel a funkciók palettáját, viszont a Band 8 specifikációjából kiindulva több dolog is garantáltnak tűnik.

Ilyen az 1,47 hüvelykes AMOLED-kijelző, ami egy 368x194 pixeles érintésérzékeny felületet kínál, a WinFuture szerint pedig az akku is változatlan marad, vagyis egy 180 mAh-s telepet kapunk. Emellett a "Kimi" kódnéven futó eszköz 5 ATM-s vízállósággal, valamint Bluetooth- és Wi-Fi kompatibilitással rendelkezik majd, fekete, kék, fehér, sárga és rózsaszín/pink választható színekben.

Ha a portál nem téved, a Huawei Band 9 az elődjével megegyező áron, vagyis 59 euróért debütál, így a Band 8 hazai árcéduláját véve alapul bolttól függően 20-23 ezer forint között lesz kapható. A legfontosabb kérdés, hogy ezért milyen fitnesz-, egészség- és kommunikációs funkciókat szállít, hiszen nagy a verseny ezen a piacon, a Samsung rivális ajánlata például 24 990 forintért landolt, több mint 100 mérhető edzéstípust, baleseti riasztást, 100+ egyedi számlapot és 13 napos üzemidőt biztosítva.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.