Hirdetés

Kitiltották a kormányzati munkából az iPhone-t az Apple egyik legfontosabb piacán



|

Gyakorlatilag kémeszközként tekintenek az almás mobilra az országban.

Hirdetés

Az elmúlt években szabályos gazdasági hidegháború robbant ki az Egyesült Államok és Kína között, melynek kapcsán többnyire az szerepel a nyugati hírekben, hogy az előbbi éppen milyen ütéseket visz be az utóbbinak például a Huaweit és más nagy kínai cégeket sújtó szankciókkal, vagy a TikTok kitiltásával a kormányzati eszközökről (amit egyébként már számos európai ország is átvett).

Ezúttal viszont Kína osztott ki egy erős gyomrost az amerikai Apple-nek azzal, hogy száműzte az iPhone-okat a kormányzati munkából.

Hirdetés

A The Wall Street Journal tegnap megjelent beszámolója legalábbis azt állítja, hogy a kínai vezetés nemzetbiztonsági okokra hivatkozva teljesen megtiltotta az iPhone-ok használatát az állami szervek munkatársainak, akik a döntés értelmében nemcsak a munkájuk során kénytelenek nélkülözni az iOS-es telefonokat, de a privát készülékeiket sem vihetik be az irodák területére.

A tilalom annak az erőfeszítésnek a részét képezi, amely Kína nyugati technológiáktól való függetlenedését szolgálja. A döntés duplán fájhat az Apple-nek, mivel a cupertinói márka a kommunista országban is piacvezető a prémium mobilok szegmensében, a kormányzati blokád pedig a hétköznapi vásárlóknak is azt az üzenetet közvetítheti, hogy egy kémeszközre költik a pénzüket.

A lépésre annak ellenére került sor, hogy az Apple többnyire mindenben igyekszik a kínai kormány kedvére tenni, így például belföldi szervereken tárolja a helyi vásárlói iCloud-adatait, illetve rendszeresen törli a hatalomnak nem tetsző alkalmazásokat az App Store-ból, ahogy az a 2019-es hongkongi tüntetések idején is történt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.