Hirdetés

Titokban az Android 11 is kapott sütinevet



|

A Google mérnökei csak Red Velvet Cake-ként emlegetik az Android 11-et, vagyis a fedőneve az, hogy vörös bársony torta.

Hirdetés

A Google sokáig édességekről nevezte el az Android egyes főverzióit, azonban az Android 7.0 Nougat, az Android 8.0 Oreo és az Android 9.0 Pie után letett erről, és kizárólag számozással folytatva hozta el az Android 10-et. Ezzel egy hagyománynak szakadt vége, azonban Dave Burke, az Androidért felelős mérnöki alelnök nemrég elárulta egy podcast során, hogy az Android 11-nek van desszertneve, olyan, amit egymás között használnak a fejlesztők. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy a Google számokra váltott, így a következő mobil operációs rendszere egyszerűen Android 11-ként jelenik meg. 

Hirdetés

Mi lenne, ha a Google megtartotta volna az édességneveket? Akkor most az Android 11 RVC jönne. Red Velvet Cake-ként emlegetik ugyanis a rendszert a mérnökök, vagyis az Android 11 neve belső körökben vörös bársony torta. Erre utalásokat azonban semmilyen kódban nem találunk majd, ahol muszáj valamit jelezni, ott az R betű utal az Android 11-re. 

Az Android 10-et egyébként belső körökben Quince Tart-nak nevezték, ezt is Burke erősítette meg korábban. Vagyis a Google igazából tartja az édességneves hagyományt, de már csak belső magának. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.