Hirdetés

Fittség keletről: Xiaomi Amazfit Cor teszt

|

Hatalmas a választék digitális csuklópántokból, nem könnyű kiválasztani közülük a legideálisabb edzőtársat. Most egy távol-keleti, jóárasított versenyzőt mutatunk be.

Bár a jelenlegi időjárás nem erősíti a tényt, mégis lassan itt a tavasz, közeledik a strandszezon, eljött az ideje annak, hogy a téli ünnepek alatt kissé elgémberedett izmainkat újra mozgásba lendítsük. Az edzések során hasznos partnereink lehetnek a különféle fitneszkarperecek. Az apró, csuklónkon szinte észrevétlenül megbúvó eszközök mindennapi tevékenységeink monitorozásával segítenek pontosan naplózni mozgásunkat, alvásunkat, sőt akár pulzusszámunkat is; ezek az élettani adatok pedig igazán hasznosak lehetnek, ha komolyabb életmódváltásra készülünk.

Hirdetés

Első pillantásra elrettentő volt a Xiaomi fitneszpánt kijelzőjén a bekapcsolást követően megjelenő kínai szimbólumhalmaz, főként azért, mert az elérhető menüt végigpásztázva semmilyen funkció nem állt rendelkezésünkre, amely a nyelvváltást lehetővé tette volna. Szerencsére a társítást nyelvismeret nélkül is sikerült végrehajtanunk, amint pedig a Mi Fit alkalmazással is összeházasítottuk a hardvert, már kezdetét is vette a Firmware-frissítés, amelynek végeredménye egy szép angol nyelvű környezet lett.

Így pedig már teljes egészében birtokba vehettük a Xiaomi karperecét, amely az aktivitási funkciók kiértékelését nem csak az alkalmazáson belül képes kezelni, a modell felületén ugyanis találunk egy kecses érintőkijelzőt is. A főképernyő óralapjának kinézetét ízlés szerint változtathatjuk, azonban a gyártó felhívja a figyelmet arra, hogy az egyedi óralapok optimalizálatlansága hatással lehet az üzemidőre, így érdemes a beépített verziók közül kiszemelnünk egyet. A főmenüről egyetlen érintéssel a menüben találjuk magunkat, ahol lehetőséget kapunk az edzési módok kiválasztására, az értesítések kezelésére, és az időjárásról is tájékozódhatunk.

Az eszköz használatához szükséges a Xiaomi Mi Fit alkalmazása, amely egy kiválóan átlátható, magyar nyelvű felületen segít abban, hogy okostelefonunk és a karperec között zavartalan legyen az adatáramlás. Természetesen az optikai pulzusmérő zöldes világítása sem hiányzik az Amazfit agyának csuklónkat érintő felületéről, így edzés közben szívritmusunkat is folyamatosan nyomon követhetjük. Lépéseink figyelése közben rendkívül pontos adatokat mért a csuklópánt (tökéletesen szűrve a tömegközlekedés mozgási zaját), és az alvásmonitorozás is a valósághoz közel álló információkat kínál, a készülék pulzusmérője azonban néha kiugróan eltérő adatokkal fogadott minket.

Előny: cserélhető óralapok, kedvező ár
Hátrány: pontatlan pulzusmérő, kissé körülményes beüzemelés

Olvasóink a PC World közbenjárására akciós vásárlási lehetőséggel is élhetnek a GearBest webáruházában, erre a hivatkozásra kattintva.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.