Hirdetés

Három új GeForce-kártya megjelenési dátuma is kiszivároghatott

|

Nem lehet már messze az RTX 3050, az RTX 3070 Ti 16GB és a 24GB-os RTX 3090 Ti.

Hirdetés

Az Nvidia néhány napja erősítette meg, hogy január 4-én, magyar idő szerint délután 5 órakor tartja a CES 2022-es műsorát, ahol a játékosoknak szánt újdonságai is szóba kerülnek majd. Ezzel persze rögtön beindult a show sztárjait illető találgatás, hiszen az RTX 2060 régóta pletykált feltámasztását már korábban megerősítette a vállalat.

Így jutottunk el a VideoCardz nemrég publikált jelentéséhez, amely a zöldek partnereihez eljuttatott dokumentumokra és meg nem nevezett forrásokra hivatkozva három új videokártya rajtjának időpontját is megszellőztette.

Hirdetés

A GPU-hírekre szakosodott portál úgy tudja, hogy az Nvidia még a CES előtt, december 17-én le fogja leplezni az RTX 3070 12GB-os Ti változatát, ám az új vas csak január 11-én kerül majd boltokba. Ezt követheti január 27-én a szintén régen várt RTX 3050 8 GB RAM-mal, valamint a 24 GB-os RTX 3090 Ti is.

Mindezt persze szigorúan pletykaként kell kezelni, de ha hihetünk a VideoCardz forrásainak, akkor izgalmasan alakulhat az év eleji rajt, hiszen az AMD és az Intel is készül a saját patronjaival. Hogy aztán mennyiben befolyásolják ezek a GPU-hiányt és az annak farvizén elszabadult árakat, azt még senki sem tudja, az Nvidia viszont a napokban már egész optimista hangot ütött meg a 2022-es várakozásaival kapcsolatban.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.