Bizonyára sokan emlékeznek még a kengyelfutó gyalogkakukk és az éhes prérifarkas párharcára. Bár kettejük versenyfutása szórakoztató volt, mindenki számára világos lehetett, hogy a farkas csupán a testi adottságait használva sohasem fogja tudni elkapni prédáját, viszont mégis mindig közel került a céljához.
Ehhez mindenféle eszközt bevetett, pechére az írók mindig fájdalmas sérülésekkel jutalmazták lakoma helyett. Hasonló párharc figyelhető meg már évek óta a hagyományos fényképezőgépek és az okostelefonok között. Utóbbiak számos erénnyel bírnak, viszont pusztán a fizika törvényszerűségeit figyelembe véve, kisebb méretük miatt eleve hatalmas hátrányból indulnak a nagy objektívvel felszerelt gépekkel szemben.
Az elmúlt évek viszont bebizonyították, hogy a prérifarkas-taktika működhet, és megfelelő repertoárral mérsékelhető a két eszközkategória közti képminőségbeli különbség.
Szoftveres finomhangolás
A fényképek elkészítésének metódusa minden eszközzel azonos: a tárgyakról visszaverődő fényt az adott készülék lencserendszere (objektíve) összegyűjti és az érzéklőre fókuszálja, amely a beérkező információt feldolgozza egy digitális fotó kimenetként. A lencserendszer és az érzékelő mérete az a két terület, amelyek a mobiloknak nagyon szűk mozgásteret engednek, hiszen azokat rendkívül kis helyre kell bezsúfolni.
Bár akadtak gyártók - például a Samsung és a Huawei - amelyek a lencserendszer elfektetésével próbáltak teret nyerni, a legtöbb cég alapvetően a szenzorinformációk egyesítésében, a több kamera alkalmazásában és ezáltal több információ feldolgozásában, valamint az automatikus mód legtökéletesebb beállításában látja a kitörési lehetőséget. A gyártók egyrészt abból indulnak ki, hogy a legtöbb felhasználó nem manuális beállításokkal fényképez, azaz a nagy részük nincs annak a tudásnak a birtokában, hogy egy adott jelenthez miként kell hozzáigazítani a paramétereket.
Ideális automatikus beállításokkal ellenben még a laikus fotósok is profinak érezhetik magukat, és kihozhatják az adott termékből tudása legjavát.
Ezt a trükköt már nagyon régóta használják, és nemcsak az okostelefonosok, hanem a klasszikus fényképezőgépek gyártói is, amelyek mind ellátják készülékeiket automatikus üzemmóddal. Ilyenkor az eszközök a bejövő információk, valamint az elmentett minták alapján választják ki a legjobbnak gondolt beállításokat, amelyek ugyan messze nem tökéletesek, de jellemzően jobbak annál, mint amit egy laikus fotós a manuális beállításokkal elérne.
Belép az MI
Mi van akkor, ha a fényképezőgép nem csupán előre elmentett mintákból választhat? Amikor pontosan tudhatja, hogy a felhasználó éppen mit fotóz, majd egy digitális kelléktárból - több millió fotós beállításait ismerve - kiválaszthatja azokat az értékeket, amelyek alapján a lehető legjobb fénykép készíthető?
Sőt, az okostelefonok gyakran nemcsak egy fotót rögzítenek, hanem egyszerre akár többet is, amelyekből utána a felhasználó beavatkozása nélkül összefűzik a tökéletesnek gondolt képet. Ez nagyjából megegyezik a HDR elgondolással, de messze túlmutat azon, és ezen logika mentén kezdtek el gombamód sokasodni az okostelefonokon a hátoldali szenzorok.
A csodafegyvert itt a mesterséges intelligencia bevetése jelenti, olyan chipeké, amelyek a környezet felismerésével pontosan képesek meghatározni, hogy a felhasználó éppen milyen képet szeretne készíteni.
Ha gyenge fényviszonyokat érzékelnek, automatikusan átállítják a kamera szenzorjait, portré készítésekor pedig egy 3D-s letapogatással tudják felismerni az előtérben lévő arcot, illetve az attól elkülönülő háttért, amit vagy elmosnak, vagy egyszerűen csak elsötétítenek.
A környezet felismeréséért az úgynevezett neurálisháló-feldolgozó processzor (Neural Network Processing Unit, röviden NPU) felel, amelyet többek között a Huawei, az Apple és a Samsung készülékek is alkalmaznak, de az iPhone készülékek természetesen eltérő elnevezést használnak. Mindez egyre több mobilban egészül ki egy 3D-s mélységérzékelővel, amellyel nemcsak a tárgyakat lehet 3D-ben digitalizálni, hanem ezek az eszközök képesek egy másodperc alatt letapogatni a környező szobát, majd utána ahhoz hangolni a fotós beállításokat.
Hopp, még egy szenzor
A DSLR gépek hasonló képességekkel - egyelőre - nem rendelkeznek, és nem is lógnak állandóan a neten, mint az okostelefonok. A mobilok észrevétlenül javítják fel szoftveresen az elkészített képeiket, amennyiben a felhasználók nem manuális üzemmódot használnak, mintha mindig egy beépített Photoshop állna rendelkezésükre egyklikkes képjavítással. Ezek a metódusok olyannyira hatékonyak, hogy a mai csúcstelefonok akár már fapados asztrofotózáshoz is bevethetők.
Az éjszakai fotózás egyébként is trükkös területnek számít, hiszen ilyenkor a mobilok egyszerre több képet is készíthetnek különféle beállításokkal, majd azokból a legjobb részeket egyesítve állítják elő a képet, azt az érzést adva a felhasználónak, hogy az a fotó annak köszönhető, hogy ő a megfelelő pillanatban a megfelelő gombot nyomta le, pedig egyáltalán nem erről van szó.
Ugyanez a trükk makrófotózás alkalmával és bármilyen mozgó fotóalany lefényképezésekor bevethető, és egyre több készülék alkalmazza is, hiszen ma már sokan a fotós képességek alapján választanak okostelefont. Sőt, már ott tartunk, hogy a legtöbb esetben a telefonok egyszerre több képet készítenek, több szenzor adatait felhasználva, készül egy túlexponált, egy alulexponált kép, sokszor egy monokróm is, és van úgy, hogy a mélységérzékelő szintén akcióba lép.
Az iPhone által használt Deep Fusionnek köszönhetően például egy hosszú expozíciós idejű fotót is készít a telefon, így összesen kilenc különböző kép adatait tudja egyesíteni, amelyek jelentős része még azelőtt elkészül, hogy a felhasználó lenyomná az exponálógombot. Ekkor születik a hosszú - 1/2 vagy 1/6 másodperces - fotó.
Ezt követően a neutrális processzor mind a kilenc képből kiválasztja a legjobb részeket, azaz a legjobb pixeleket és azokat illeszti össze egy tökéletesnek gondolt képpé. Mivel a feldolgozóprocesszor a jelenetfelismerés alapján tudja, hogy mely értékek az ideálisak, azt is tudja, hogy milyen pixeleket, képinformációkat kell keresnie.
Ebben a funkcionális csatában előnyt jelent a sok információ: minél több adatból tud gazdálkodni a mesterséges intelligencia, annál hatékonyabb lesz, azaz jobb képek készülhetnek.
A több szenzor több információt tud begyűjteni, a monokróm szenzorral pedig nagyobb dinamikatartomány érhető el, és jobban kiemelhetők a világos és sötét részek.
Ugyanígy a fegyvertárt erősítheti lézeres autófókusz, a gimbal beépítése és a szenzorok számának folyamatos növelése, akár a felhasználó elől elrejtve azoknak egy részét.
A cikk folytatódik, lapozz a következő oldalra!
