Hirdetés

Már okos rózsafüzért is vehetsz a Vatikánból



|

A fiatalok már csak a kütyüket forgatják a Biblia helyett? Ez tarthatatlan - gondolta a Szentszék, és akcióba lépett.

Hirdetés

Mindig nagy kihívást jelent a klasszikus vallási formalitások és a modern élet egy mederben tartása, és nyilván a fiatalok elérése is komoly kérdést jelent az egyházak számára. Hogy erre mennyire megoldás a Vatikán által indított modern, vagy mondhatni "felokosított" rózsafüzér (vagy leginkább erre hajazó okoskarkötő) ötlete, azt most nehéz eldönteni.

Hirdetés

Adott lehet a kérdés: mivel vonzzák be újra azokat, akik a Biblia forgatása helyett inkább a modern világ csodáiban merülnek el, és a számítógépek, az internetezés, valamint a kütyük használata fontosabb számukra, mint a vallásos hagyományok? A Vatikán a jelek szerint megtalálta az utat az eltévelyedettek visszaédesgetésére, ez pedig egy okos rózsafüzér.

Persze az újdonság csak nagy vonalakban emlékeztet egy eredeti rózsafüzérre, ami egy "golyós" lánc, rajta kereszt medállal. Az új papi kütyü egy olyan karkötő, amelyen a pánt a rózsafüzér formáját idézi, a "számlap" helyett pedig egy kissé modern formatervezésű keresztet találunk. Ebben vannak az érzékelők, mint egy hagyományos fitnesspántban. Az egyes bogyók hematitból és fekete agátból készültek. Az eszközhöz egy töltőállvány is tartozik.

Az okos rózsafüzérhez iOS és Android alatt futtatható társalkalmazás tartozik, ami egyrészt figyelmeztet a naponta elegendő imádkozásra (ilyenkor a csuklódon rezeg a kereszt), megtalálható egy csomó ima szövege, valamint egyéb olvasmányok a katolikus vallással, Bibliaértelmezésekkel kapcsolatban. De persze ez még semmi, mert ha már egyszer okoskütyü, akkor kövesse a trendeket is, épp ezért a pulzust is figyelik a kereszt alatti szenzorok, valamint a naponta megtett lépéseket is számolják. Ha még arra is figyelnek, hány lépésre van otthonról a templom, megemeljük az kalapunkat.

És hogyan lehetne ezt még tovább is gondolni? Például az eszköz által használt vezeték nélküli hálózat a pap-LAN, az pedig, akinek a csuklójára kerül, a felhasználó-barát. Mi már elkárhoztunk természetesen, de ha valaki nagy kedvet érez az eRosary nevű eszköz kipróbálásához, a Vatikán által üzemeltetett webshopból rendelhet, bár egyelőre csak olasz címre szállítanak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.