Hirdetés

Gond van a gépeddel? Így szervizelj otthon!



|

Elromlott, lelassult, zörög - számtalan oka lehet, hogy szervizbe kell vinni elektronikus eszközeinket. Szerencsére a bajok egy részét otthon, olcsón is orvosolhatjuk. Persze csak saját felelősségre!

Hirdetés

Okostelefonok

Mint a bevezetőben is szó volt róla, az okostelefonok szervizelése az egyik terület, amelyet a gyártók az utóbbi években igencsak megnehezítettek. Ennek oka az üzleti érdekek mellett nyilván a fejlődés is, hiszen a kisebb méretek, a vízállóság stb. iránti igény mind-mind a nagyobb integráció, ragasztásos kötés és más trükkök bevetését igényli. Mindenesetre egy viszonylag modern okostelefon javítása jórészt megoldhatatlan házilag (szerszámot még csak-csak kaphatunk hozzá és tippeket is találunk az interneten vagy az alábbi bekezdésben), így aki nem teljesen biztos a dolgában, jobban jár, ha inkább szervizre bízza ezt a munkát.

Alapvető szerszámok

Míg egy PC szereléséhez általában elég egy kisebb és egy nagyobb csavarhúzó, addig a notebookok és különösen az okostelefonok már speciális célszerszámokat is igényelhetnek. Egy profi, minden szükséges bitfejet tartalmazó csavarhúzókészlet pár ezer forintért már beszerezhető, a neves iFixit Mahi készlete pedig 14 ezer forintba kerül. Az iFixit márkanév egyébként nemcsak hasznos videókat tartalmazó YouTube-csatornája miatt híres, hanem célszerszámokat tartalmazó készletei okán is. Okostelefonokhoz ezek mellé jól jöhet még egy tapadókorongos fogó is, amely segít szétválasztani a készülék alsó és felső lapját, de előfordulhat, hogy az összeszereléshez speciális, rugalmas ragasztót is rendelnünk kell, amely a vízállóságról gondoskodik.

Notebook felnyitása

1. Sok notebook szétszedéséhez találni videókat, leírásokat az interneten, és vannak gyártók, amelyek maguk is megosztanak ilyen útmutatókat honlapjukon. De ha nincs ilyen, akkor is legtöbbször ugyanazok az alapvető lépések, és ugyanazokra a szerszámokra - kis méretű Philips csavarhúzók, műanyag "feszítők" - van szükség. Jó, ha egy puha felületen dolgozol, hogy ne karcolj meg semmit.

2. A megfelelő (!) méretű csavarhúzót kiválasztva csavard ki a hátlapot rögzítő csavarokat. Fontos, hogy jegyezd meg, melyik hol volt, mert előfordulhat, hogy nem egyezik a hosszuk, és egy hosszabb csavart rossz helyre visszatekerve pillanatok alatt lyukat fúrhatsz egy fontos komponensbe, vagy eltörheted a notebook burkolatát.

3. A feszítővel (célszerűen műanyag, hogy ne karcold meg a gépet kívül vagy belül) - kezdd el óvatosan leválasztani a notebook alsó burkolatát. Ha nem találsz fogást rajta, akkor sok esetben a zsanéroknál van olyan rész, ahol el lehet kezdeni a bontást. Ha egy fül már engedett, akkor a feszítőlapkát körbecsúsztatva lehet sikert elérni. Vigyázz, mert a műanyag fülek könnyen törnek!

4. Ha a burkolat már mozdítható, óvatosan emeld fel, mert előfordulhat, hogy bizonyos komponenseket ehhez rögzítettek, és ilyenkor vékony szalagkábelek is az utadban állhatnak még. Ezeket rendszerint lapos fogóval lehet oldani, de van, amelyiket csak egy fül felhajtása után tudjuk kihúzni a csatlakozóból. A lényeg: ne erőltesd!

Régi gépek új élete

Előbb-utóbb minden számítástechnikai eszköznél eljön az a pillanat, amikor túl öreggé válik ahhoz, hogy eredeti célját ellássa, és bővíteni sem lehet kompatibilitási okok miatt. Szerencsére ilyenkor sem muszáj kidobni, más szerep(ek)ben lehet, hogy még évekig jó szolgálatot tehet otthon.

Asztali PC-k és notebookok

Ha úgyis csak böngészésre vagy egyszerűbb irodai feladatokhoz használod az adott számítógépet, akkor felesleges, hogy az erőforrásokat és a legújabb technológiai megoldásokat igénylő Windows 10 vagy 11 dolgozzon rajtuk, tökéletesen megteszi ezek helyett egy Linux disztribúció is. Ha nincs tapasztalatod ennek az OS-nek a használatában, akkor próbáld ki első körben a Linux Mintet, amely egy alacsony erőforrás-igényű, de kezelésében a Windowshoz hasonlító változat. A másik lehetőség, hogy PC-dből hálózati tárolót faragsz: erre bevethető a FreeNAS utódaként ingyenesen letölthető TrueNAS Core vagy az OpenMediaVault, hogy csak párat említsünk.

Noteszgépek esetében egy kicsit korlátozottabb a helyzet, a NAS itt az adattárolók alacsony kapacitása miatt kevésbé jöhet szóba, de a Linux Mintet természetesen bevetheted - vagy kipróbálhatod, hogyan állja meg a helyét a számítógép mint sokoldalú médialejátszó a LibreELEC (libreelec.tv) nevű, KODI-val egybegyúrt apró Linux OS alatt.

Okostelefonok

A régi mobiltelefonok felhasználási területe, különösen, ha az akkumulátor is haldoklik, elég korlátozott, de bevethetők például web- vagy autós kameraként egyaránt. Előbbi esetben egy speciális alkalmazást kell telepítened - Androidra például ott van a DroidCam, amely PC-s kliensével összekapcsolódva akár vezeték nélküli használatot is lehetővé tesz. Azon túl, hogy még a fizetős változat 1600 forintos ára is jóval kevesebb, mint amibe egy webkamera kerül, a telefonokba épített kameramodulok minősége is jobb annál, amit az olcsóbb webkamerák tudnak. De webkamera helyett biztonsági kamerát is készíthetsz a régebbi mobiltelefonból, vagy internetes rádióként is bevetheted, kiegészítve egy egyszerűbb külső hangszóróval.

Ha tetszett a cikk, akkor érdemes beszereznetek a 2021/08-as PC World magazint, ott ugyanis még több hasonló anyagot olvashattok, ráadásul ajándékba kaptok hozzá szoftvereket, PC-s játékot is.

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.