10 százalékkal drágulhatnak az alaplapok
Akárcsak tavaly, úgy idén március végére is megdrágulhatnak az alaplapok.
Akárcsak tavaly, úgy idén március végére is megdrágulhatnak az alaplapok.
Ma már letölthető a Firefox 10 böngésző. Megérkezett az első vállalati változat is.
Észak-Amerika után az európai piacra is megérkeztek az AMD DDR3-as memóriái.
Hivatalosan is megérkezett a teljesítményjavító csomag.
Megérkezett a második generációs Transformer, amely már Tegra 3 alapokra épül.
A HD 7950 az új széria második legerősebb videokártyája.
Nevében kocka, kivitelében téglaformájú egérrel érkezik a CES-re a Logitech.
A legerősebb modell GPU-órajele gyárilag 1335 MHz.
Nem várt a CES-ig a legerősebb Pavilion bemutatásával.
Megérkezett a Motorola új pengemobilja, amely már az új kor kihívásaira kíván választ adni.
2012. első negyedévében érkezik a dual-GPU-s vezérlő.
Az első GCN architektúrára épülő kártya jóval erősebb a GTX 580-nál, miközben kevesebbet fogyaszt.
A legerősebb modell a négymagos A8-3870K.
Megérkeztek Európába a Seasonic csúcsteljesítményű tápegységei.
Több mint fél hónap pletyka után úgy tűnik végleg lelepleződött az AMD új videokártyája - ráadásul már a jövő héten megérkezhet.
Európába is megérkezik az Eleven Hundred, amely 4 videokártyától és egy XL-ATX méretű alaplaptól sem riad vissza.
A Microsoft az év végére meglehetősen sok frissítéssel készül. Ezek között több olyan is van, amelyek régebb óta ismert sebezhetőségeket orvosolnak.
A november közepén még a legerősebbnek számító Core i7-990X EE is visszavonul.
Az iStation egyenesen a hetvenes évek végére repít minket, amikor is az Apple még 8-bites számítógépekkel igyekezett meghódítani közönségét.
Nem sokat gondolkodtak a cég mérnökei, csak összegereblyézték mindenből a legjobbat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.